Vízumkötelezettséggel akadályozná meg a puccsot Maduro

Nicolás Maduro venezuelai elnök szombaton intézkedések sorozatát jelentette be válaszként az Egyesült Államok állítólagos beavatkozására, a puccskísérletet támogató magatartására a dél-amerikai országban.

A venezuelai elnök az állami televíziós és rádiós lánc által közvetített beszédében utasította a külügyminisztériumot, hogy a Bécsi Egyezmény szellemében korlátozzák a Venezuelában tartózkodó amerikai diplomáciai személyzet létszámát. „Nekik legalább 100 funkcionáriusuk van itt, miközben nekünk csak 17 náluk" – mondta.

Az amerikai diplomatáknak a jövőben a nemzetközi és a fogadó állam törvényeinek megfelelően tájékoztatnia kell és engedélyt kell kérnie a helyi hatóságtól a Venezuelában tervezett találkozókról. Ezzel véget lehet vetni a venezuelai kormány elleni konspiratív találkáknak - mondta.

Maduro február elején vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy együttműködik ellenzéki csoportokkal, így azokkal, akik puccskísérletet terveztek, beleértve egy bombamerényletet a caracasi elnöki palota ellen. Az ügyben a légierő néhány tisztjét is letartóztatták. Washington visszautasította Maduro vádaskodását.

Az elnök további lépésként kilátásba helyezte, hogy vízumkötelezettséget vezetnek be az országba érkező amerikai állampolgárokra, hogy ellenőrizhető legyen tevékenységük – jelentette az El Nacional napilap. Ennek keretében olyan listát állítanak majd fel, amely megtiltja a vízumot olyan személyektől, akik emberi jogokat sértettek, például Szíriában. Maduro így konkrétan George W. Bush volt elnököt és Marco Rubio, illetve Ileana Ros-Lehtinen floridai törvényhozókat nevezte meg.

Maduro kifogásolta, hogy nem kapott választ a Barack Obama elnökhöz intézett levelére, amelyben beavatkozásnak minősítette azt is, hogy az amerikai külügyminisztérium vízumtilalmat rendelt el számos venezuelai kormányzati személy esetében, akiket felelősnek tartanak a tavaly februárban kirobbant ellenzéki megmozdulások elleni erőszak elrendelésében. Obama aláírta azt a bővített listát, amely az érintettek hozzátartozóira is kiterjeszti a tilalmat.

Feltételezések szerint több mint harminc személyről van szó. Mint történt Magyarország esetében, Washington nem hozta nyilvánosságra a venezuelai személyek neveit sem.

A venezuelai elnök szombati beszédében megismételte, bizonyítékaik vannak, hogy az amerikai kormány funkcionáriusai provokatív cselekedeteket terveznek Venezuela ellen. Így letartóztatásokat is említett. Szóba hozta egy amerikai légitársaság pilótáját, aki merényletet tervezett Táchira államban.

A tavaly februárban kirobbant, s 43 életet követelő ellenzéki tüntetések egy éves évfordulóján most éppen Tachirában oltotta ki egy 14 éves középiskolás életét egy rendőr gumilövedékkel.

Venezuela és az Egyesült Államok 2010 óta nem küld nagykövetet a másik országba.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.