Magyarország sorsára jutott Venezuela is

Az amerikai külügyminisztérium hétfőn vízumkorlátozásokat vezetett be jelenlegi és volt venezuelai kormányzati tisztségviselők ellen, akik nemkívánatosak az Egyesült Államokban. Nicolás Maduro elnök felszólította a venezuelai Legfelsőbb Bíróságot, hogy dolgozzanak ki válaszintézkedést az Egyesült Államok törvényhozása, illetve az amerikai kormányzat által venezuelai személyek ellen hozott szankciókra.

Maduro hétfői utasítását néhány órával megelőzően Jen Psaki, washingtoni külügyi szóvivő közleményben jelentette be, hogy kibővítik a vízumtilalom decemberi elrendelésének körét az emberi jogsértésekben és korrupcióban érintett jelenlegi és volt venezuelai kormánytisztviselők esetében. A szóvivő – miként ez történt a közelmúltban Magyarország vonatkozásában is – nem nevezte meg a személyeket az érvényben lévő amerikai rendelkezéshez híven. A Washington Post cikke szerint az újdonság ezúttal főleg az, hogy a vízumtilalmat kiterjesztik az érintettek családtagjaira, a feleségekre és a gyerekekre is, ugyanis ők járnak át bevásárolni az Egyesült Államokba.

Megvonási tünetek

Tavaly októberben országos botrányt okozott, hogy az Egyesült Államok korrupciógyanúra hivatkozva 10 magyar tisztviselőt tett tiltólistára. Azóta sem derült ki egyértelműen, kik szerepelnek a listán (információnk szerint őket érintheti a szankció), egyedül Vida Ildikó, az adóhatóság elnöke ismerte el, hogy nemkívánatos személy az USA-ban.

Mint az El Nacional napilap keddi számában jelentette, Maduro elnök szerint az amerikai szankciók a venezuelai alkotmány és a bírói hatalom felülírását jelentik. Arra kért választ a Legfelsőbb Bíróságtól, hogy az Egyesült Államoknak milyen alapon van joghatósága törvényt hozni Venezueláról. Szerinte ezt a kérdést a népi bázisszervezetek bevonásával kellene megválaszolni a szuverenitás védelmében.

Tavaly júliusban Washington 24, meg nem nevezett venezuelai funkcionárius esetében rendelte el a vízumtilalmat, majd decemberben Barack Obama elnök aláírta a törvényhozás által jóváhagyott kibővített listát, s a szankciók kiterjednek az érintett személyek bankbetéteinek befagyasztására is.

Az amerikaiak közleménye szerint a vízummegvonás olyanokat érint, akik korrupcióért, valamint az ellenzékiek elleni emberi jogsértésekért, erőszakért felelősek. A tavaly februárban kirobbant ellenzéki megmozdulásokkor 43 személy halt meg, s több százakat letartóztattak, akik közül sokan még most is börtönben vannak.

Az Egyesült Államok és Venezuela között hosszú évek óta feszült a viszony; 2010  - tehát még Hugo Chávez elnöksége - óta nem képviseltetik magukat nagykövettel a másik országban.

Nicolas Maduro rendre „az imperialista birodalmat” vádolja beavatkozással. Legutóbb a múlt héten Joe Biden alelnökről mondta, hogy összeesküvést sző rendszere megbuktatására. Biden Washingtonban a karibi országok részvételével rendezett energetikai csúcson szólalt fel. Maduro szerint az amerikai alelnök azzal riogatta a karibi vezetőket, hogy Venezuela kormányának napjai meg vannak számolva.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.