Ma áll először a bíróság elé Salah Abdeslam

A novemberi párizsi támadásokkal kapcsolatba hozható egyetlen életben maradt terroristától értékes információkat várnak az Iszlám Állam működésével kapcsolatban is. A 26 éves Abdeslam a novemberi akciókban játszott szerepéért egész életét a rácsok mögött töltheti.    

A férfit péntek reggel nem sokkal hét óra után fegyveres, maszkos rendőrök kísérték a Palais de Justice épületéhez, ahol speciális, terrorizmusellenes bírók hallgatják ki. Abdeslamot a Fleury-Merogis szigorúan őrzött börtön magánzárkájából vitték a bíróságra - írja a Daily Mail.

A terrorista remélhetőleg kulcsinformációkkal szolgál majd az Iszlám Államról, legfőképp a párizsi és a brüsszeli terrortámadásokkal kapcsolatban. A kihallgatásoktól azt is várják, hogy a terroristasejtek tagjainak állítólagos nagy-britanniai látogatásainak okára is fényt derít.

Abdeslamot március 18-án fogták el Brüsszelben, miután több mint négy hónapig bujkált a párizsi támadásokat követően. Mint ismeretes, egy békés novemberi péntek este az Iszlám Állam tagjai több helyszínt is megtámadtak a francia fővárosban. Gépfegyverekkel és bombákkal felszerelkezve rontottak be a Bataclan klubba, ahol az Eagles of Death Metal amerikai zenekar koncertjén kezdtek el lövöldözni. Ezzel párhuzamosan az utcán és egy étteremben is gyilkoltak. Összesen 130 embert megöltek, és több mint 350-et megsebesítettek.

Abdeslam a támadásokkal kapcsolatban elismerte, hogy egy bombaövvel a testén elhajtott a Stade de France stadionig, de ott mégsem robbantotta fel magát az éppen zajló francia-német barátságos mérkőzés alatt. Társait ugyanakkor a helyszínen kitette az autóból.

Elfogása során a férfi megsérült a lábán. Pár nappal ezután pedig a terrorsejt, amelynek tagja volt, újra lecsapott: ezúttal Belgium fővárosában támadtak ártatlanokat. 32 embert gyilkoltak meg a reptéren és a metróban robbantott bombákkal.

Abdeslam ügyvédje, Frank Berton szerint ügyfele kész elmagyarázni a támadásokban betöltött szerepét. A férfi autókat és hotelszobákat bérelt a terroristák számára, de tagadja, hogy bárkit megölt volna. Együttműködésével abban bízik, hogy enyhébb ítéletet kap majd, amikor számos, terrorizmussal kapcsolatos vádponttal kell majd szembenéznie.

Abdeslam belgiumi ügyvédje, Sven Mary szerint a férfi egy idióta, és egy hamutartó intelligenciájával rendelkezik. Ráadásul a Koránt sem olvasta, és eddig életét úgy élte, mintha egy videojátékban (GTA) élt volna. Ennek ellenére az ügyvéd szerint Abdeslam aranybánya lehet a bírók számára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.