galéria megtekintése

Elszabadult a terror Párizsban

48 komment

NOL

Valószínűleg összehangolt merényletsorozatot hajtottak végre péntek este iszlamista terroristák Párizsban. A támadók automata fegyverekkel nyitottak tüzet több helyszínen is a francia főváros tizedik, illetve a tizenegyedik kerületében, a Stade de France mellett három öngyilkos merénylő robbantott. Egy lövöldözés a népszerű Bataclan klubnál túszejtésbe és tömegmészárlásba torkollott. A terror szombat hajnali egykor véget ért, nyolc merénylővel végeztek, de több mint 150 halott és 200 sérült van. Francois Hollande francia elnök az egész országban rendkívüli állapotot hirdetett ki. Párizsban szombaton minden közintézmény zárva lesz, a U2 is lemondta a holnapi koncertjét.

A Stade de France-ban éppen a francia válogatott játszott a német nemzeti tizeneggyel egy barátságos mérkőzésen. Francois Hollande elnököt – aki a helyszínen nézte a meccset – kimenekítették a stadionból. A franciák az Arsenal csatára, Olivier Giroud góljával 1:0-ra vezettek az első félidő végén, amikor a detonáció bekövetkezett. A Libération közlése szerint három robbanás hallatszott. A környéken egy feldarabolt holttestet is találtak, a stadionban készített felvételek tanúsága szerint mindenki pánikban menekült. Fél tizenkettő körül kezdték el kiengedni az embereket, de a német válogatott még mindig a stadionban van.

Fotó: Gonzalo Fuentes / Reuters

Ami a lövöldözéseket illeti, a Libération szerint először két támadó egy kocsiból nyitott tüzet automata fegyverekből egy Párizs tizedik kerületében fekvő bár, a Le Carillon vendégeire, majd a szemközti étteremre, a Petit Cambodge-ra zúdítottak golyózáport, később pedig lövések dördültek a Rue de Charonne-on és máshol. Francois Molins párizsi főügyész szombat hajnali bejelentése szerint összesen hat helyszínen csaptak le merénylők a francia főváros központjában. Támadásaikról az AFP térképet készített.

 

A Libération beszámol egy második lövöldözésről is, amelynek a helyszíne a Bataclan nevű klub a francia főváros tizenegyedik kerületében, tizenöt perce délre fekszik az első incidens helyszínétől. Az AFP azt írja, hogy az utóbbi incidens túszejtésbe torkollott. A klubban – írja a Libération – egy amerikai rockzenekar, az Eagles of Death Metal adott koncertet, amikor a támadás történt. A merénylők először lőni kezdtek – egy szemtanú húsz lövést hallott. –, majd egy detonáció robaja hallatszott, mielőtt túszokat ejtettek volna. Rendőrségi közlések szerint körülbelül száz embert ejthettek foglyul. A klubból rengeteg túsz kér segítséget a közösségi médián rendőrségi beavatkozásért, mert a támadók folyamatosan lövik őket. Éjfél után a klubban több robbanás zaja hallatszott.

Fotó: Christian Hartmann / Reuters

A CNN-en most nyilatkozott egy amerikai újságíró, Julien Pearce, az Europe 1 munkatársa, aki azt mondta, hogy a Bataclan támadói nem viseltek maszkot, az egyikük nagyon fiatal volt, 20-25 év körül lehetett. Egyiküknek sem volt szakálla. „Csak besétáltak – ketten-hárman lehettek –, nem mondtak semmit, és lövöldözni kezdtek a Kalasnyikovjaikkal. Láttam, hogy körülbelül 20 embert kivégeznek. Vérfürdő volt a koncerthelyiségben” – mondta Pearce. Egy másik túlélő úgy nyilatkozott, a támadók „Allahu Akbar!” kiáltásokkal nyitottak tüzet a tömegre.

Valaki más azt hallotta, hogy a támadók Franciaország szíriai beavatkozását teszik felelőssé a támadásért. „Tisztán hallottam, amit az mondtak: Ez Hollande hibája, nem kellett volna beavatkoznia Szíriában. Beszéltek Irakról is” – mondta Pierre Janaszak.

Az Instagram tanúsága szerint egy magyar lány ott volt a Bataclanban az Eagles of Death Metal koncertjén, és sikerült épségben kijönnie. (Később sikerült is beszélnünk vele, Interjúnkat erre a linkre kattintva olvashatják el.) A Bataclan környékéről jelenleg mindenkit csak rendőrségi igazoltatás és motozás után engednek el.

Szombat hajnali fél egy után a kivezényelt kommandósok megrohamozták a klub épületét. Hajnali egykor hivatalosan azt közölték, hogy a művelet befejeződött. Az AP közlése szerint a kommandósok két, az AFP szerint három terroristával végeztek. A klubból most evakuálják a bent lévőket, akik a Libération újságírója szerint a sokktól kábultan jönnek egymás után. Aki látta, hogy mi van bent, egyaránt hatalmas pusztításról és tömegmészárlásról számol be. A terroristák állítólag gránátokat is dobtak a tömegbe.

Molins magyar idő szerint háromnegyed négykor tett bejelentése szerint a halálos áldozatok száma 153-nál jár. Csak a Bataclanban 112 ember vesztette életét, a Rue de Charonne-on végrehajtott támadásban 18, a Rue Alibert-en 14, a Rue de la fontaine au roi-n 5, a Stade de France mellett 3, a Boulevard Voltaire-en pedig egy ember halt meg – mondta a párizsi főügyész. A hatóságok 200 sérültről tudnak, akik közül 80-at súlyos sérülésekkel vittek kórházba.

Egy közeli brasserie-ben alkalmi elsősegélyközpont nyílt, ahol ellátják a Bataclan sérültjeit. Vérszállítmányok érkeznek, azokat a túlélőket pedig, akik tudnak a saját lábukon menni, a Vöröskereszt munkatársai kísérik egy kicsit távolabbra a kirendelt pszichológusokhoz – írja a Guardian riportere, Angelique Chrisafis.

Az Eagles of Death Metal tagjai ép bőrrel úszták meg a Bataclan elleni támadást. Párizsban szombaton játszana a U2 is, a világhírű ír rockzenekar azonban lemondta a holnapi koncertjét. „Imádkozunk és reméljük, hogy minden rajongónk biztonságban van.” Az elmaradt koncertet – tették hozzá – egy „megfelelő” időpontban pótolják.

Fotó: Philippe Wojazer / Reuters

Az egyelőre még nem világos, hogy összesen hány terrorista vett részt a merényletekben. Michel Cadot párizsi rendőrségi prefektus bejelentése szerint a merénylők mindegyike halott. Az AFP és a francetvinfo úgy tudja, hogy a terroristák két csoportra osztva támadtak, az egyik háromfős öngyilkos egység a Stade de France-nál robbantotta fel magát, öt másik merénylő pedig a szórakozóhelyeket vette célba. Az utóbbiak egyike még a Boulevard Voltaire-en levegőbe repítette magát, mielőtt a többiek behatoltak volna a közelben fekvő Bataclanba és tüzet nyitottak volna a koncert közönségére. A klubban a négy terrorista mészárlásba kezdett, aztán a rendőrségi kommandósok rohama után ők is felrobbantották magukat. (A szivárgó információk szerint három terroristának azelőtt sikerült működésbe hoznia a testére szerelt robbanómellényt, hogy a rendőrök lelőhették volna őket, de az egyik merénylőt lelőtték, és az ő robbanószerkezete akkor detonált, amikor elesett.) Cadot közölte, hogy bár a merénylők halottak, esetleges bűntársaikat még keresik a hatóságok. A klub elleni ostromban – írja belügyi forrásokra hivatkozva a Libération – egy kommandós sérült meg.

A hatóságok felszólították a párizsiakat, hogy maradjanak otthon, azokat az üzleteket, amelyek még nyitva vannak, arra, hogy azonnal zárjanak be, de előtte senkit ne engedjenek hazamenni. A párizsiak a Facebookon is bejelenthetik, hogy biztonságban vannak. A közösségi oldalon a Safety Check elnevezésű funkció hajnali egy körül lépett életbe, ezen keresztül be lehet jelölni, hogy valaki az érintett zónában tartózkodik-e vagy biztonságban van. Az ismerősök erről azonnal értesítést kapnak. Az ismerősökre itt külön is rá lehet keresni. A Twitteren terjed a #porteouverte hashtag is, amelyen menedéket lehet keresni, ha valaki az utcán ragadt volna.

A francia fővárosban példátlan biztonsági intézkedések léptek életbe. Ezer rendőrt, 1500 katonát és 730 tűzoltót helyeztek készültségbe.

A túlélők egyhangúlag horrorisztikus jelenetekről számoltak be minden helyszínről. Egy a feleségével a Le Carillonban szórakozó brit férfi, Ben Grant a BBC-nek úgy nyilatkozott, „iszonyat” volt, amit a támadók maguk mögött hagytak, „Amikor tüzet nyitottak, mindenki a földre vetette magát. Egy asztallap mögött bújtunk el. Mozdulni sem tudtunk, annyi test feküdt előttünk” – tette hozzá Grant.

Fotó: Christian Hartmann / Reuters

Hollande péntek éjjel válságtanácskozásra ült össze Manuel Valls miniszterelnökkel és Bernard Cazeneuve belügyminiszterrel, amely után bejelentette, hogy egész Franciaországban rendkívüli állapotot fognak kihirdetni, mozgósítják a hadsereget, és lezárják a határokat. Párizsban szombaton minden közintézmény bezár. Zárva lesznek az iskolák, a múzeumok, a könyvtárak és az uszodák is. Hollande szombat reggelre rendkívüli kormányülést hívott össze. A francia elnök és több minisztere ellátogatott a Bataclanhoz.

A határok lezárása ellenére a francia repülőterek működnek, és szigorított ellenőrzés mellett, de fogadnak és indítanak járatokat. Hétköznapi mederben zajlik a vonatközlekedés is, a Eurostar az erről szóló bejelentéséhez csak annyit fűzött hozzá, hogy akik a jelenlegi helyzetben nem akarnak utazni, azoknak visszatérítik a jegy árát. Az Air France, a United, a KLM és a Delta légitársaság bejelentette, hogy minden induló és érkező járatát elindítja, az American Airlines viszont mindegyik franciaországi járatát leállította a merényletsorozat nyomán.

Belgium hajnali kettőkor jelentette be, hogy ellenőrzést vezet be a Franciaországgal közös határain, de ez nem azt jelenti, hogy lezárja őket. Fokozott ellenőrzéseket vezetnek be a Franciaországból érkező repülőgépeken és az autóutakon is – tette hozzá Charles Michel belga kormányfő hivatala.

Fotó: Benoit Tessier / Reuters

David Cameron brit miniszterelnök a Twitteren adott hangot a megdöbbenésének a párizsi merényletsorozat miatt, amelynek  hírére az olasz belügyminisztérium péntek késő este fokozott terrorizmusellenes készültséget rendelt el egész Itáliában, kiemelt védelemmel az olaszországi francia képviseleteknél. Angelino Alfano belügyminiszter bejelentette, hogy az egész országra kiterjedően megemelték a terrorizmusellenes készültség szintjét, amely eddig is magas volt a kevesebb mint egy hónap múlva kezdődő szentév miatt. A maga részvétnyilvánításában Barack Obama amerikai elnök úgy nyilatkozott, az Egyesült Államok mindent megtesz, hogy a merényletsorozatban részt vállaló terroristákat az igazságszolgáltatás elé vigye. Obama később telefonon egyeztetett Hollande-dal a helyzetről. A két politikus a terrorizmus elleni közös fellépésben állapodott meg.

A világ vezető politikusainak a sorában részvétét nyilvánította Angela Merkel német kancellár és Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnök is. Utóbbi külön méltatta azokat a futballszurkolókat, akik a Stade de France-ban a francia nemzeti himnuszt, a Marseillaise-t kezdték el énekelni az evakuálás során. Turnbull megjegyezte, hogy szerinte a merényletsorozat az Iszlám Állam keze nyomát viseli magán.

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter folyamatos ügyeletet rendelt el a párizsi magyar nagykövetségen. Ha magyar állampolgárnak segítségre van szüksége, azonnal hívja a követség 00-33-683-254-362-es telefonszámát. „Magyarország a francia emberek mellett áll, együtt érzünk velük, és a terror minden formáját elítéljük” – mondta a tárcavezető.

Fotó: Christian Hartmann / Reuters

A CNN-nek később nyilatkozott Patrick Klugman párizsi alpolgármester is. „Szörnyű, ami történt. Olyan helyeket támadtak meg, ahova az emberek péntek este menni szoktak. Gondosan eltervezték, oda csaptak, ahol az emberek sokan vannak, szórakoznak. Néma csend uralkodik Párizsban. Senki nincs az utcákon, mindenki otthon van, a barátaikat, családtagjaikat hívják telefonon. Olyan ez a helyzet, amilyet még soha nem tapasztaltunk. Sokkal több embert öltek meg, mint januárban. Ismeretlen helyzettel állunk szemben Párizsban. Úgy tűnik, hogy újra és újra át kell élnünk az ehhez hasonló terrorista cselekedeteket. Nem tudjuk, hogy véget érnek-e a támadások, csak azt tudjuk, hogy a mostaninak vége. Nem volt váratlan a merényletsorozat, de sosem láttunk ehhez hasonlót. Túl sok az információ. Annyit tudunk, hogy 6-7 helyen követtek el merényletet” – mondta az alpolgármester.

A francia főváros Facebook-oldala gyászba borult a merényletsorozat miatt. Anne Hidalgo polgármester Twitter-üzenetben köszönte meg a nemzetközi támogatást, amelyet Párizs kapott. Este New Yorkban a One World Trade Center épületének a tornya a francia trikolór színeit vette fel, San Franciscóban pedig a városházát világították ki ugyanígy.

Forrás: Twitter

A Libération főszerkesztője, Laurent Joffrin publicisztikájában azt írja, Franciaországban történelmi lépést tett a terrorizmus, az ország még az algériai polgárháború alatt sem volt kitéve annyira az erőszaknak, mint most. Eltérően a szatirikus lap, a Charlie Hebdo elleni januári párizsi támadástól, amelynek volt egy jól körülhatárolható célpontja, a terroristák ezúttal láthatólag csak arra törekedtek, hogy minél több áldozatot szedjenek, és hogy a válogatás nélküli kegyetlenség félelmet keltsen az egész nemzetben – hangzik A legnagyobb kihívás címet viselő írás.

Forrás: Twitter

A francia sajtóban a mészárlás, a háború és a horror a három leggyakoribb szó, amelyet a szombati címlapokon látni lehet.

A merényletsorozat éjszakáján egyébként lángolni kezdett a calais-i „dzsungel”, az a tábor, ahol rengeteg menekült várja, hogy átkelhessen a La Manche-csatornán Nagy-Britannia felé – írta a Libération.

Fotó: Philippe Wojazer / Reuters

Bob Windren, az NBC tényfeltáró riportere szerint a támadássorozat az al-Kaida ismertetőjegyeit viseli magán, a terrorszervezetre utal legalábbis az egyszerre több párhuzamos támadás – ez olyasmi, amire az Iszlám Állam részéről eddig nem volt példa –, és hogy a merényletek helyszíne közel esik a Charlie Hebdo szerkesztőségéhez, amelyre a terroristák a jemeni al-Kaida nevében támadtak rá. Az al-Kaidát sejteti a háttérben az is, hogy az Iszlám Állam azonnal vállalja a felelősséget egy-egy merényletért a közösségi médiában, ennek azonban most nem volt semmilyen jele. Amúgy akár az al-Kaida, akár az Iszlám Állam volt az, a támadássorozat összehangoltsága és a tervezés kifinomultsága új helyzetet teremt a terrorelhárítás számára a dzsihadista szervezetek ellen folytatott harcban.

Cikkünket lezárjuk. A szombat reggeli fejleményeket ebben az írásunkban követhetik nyomon.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.