Elkaphatták a tunéziai merénylő segítőit

Többeket őrizetbe vettek a tunéziai hatóságok a három nappal ezelőtti, 39 áldozatot követelő szúszai merénylettel kapcsolatban – jelentette be az ország belügyminisztere. 

Nadzsem Gharszali belügyminiszter közölte,  többeket őrizetbe vettek, akiknek köze lehet Seifeddine Rezguihoz, ahhoz a fiúhoz, aki múlt pénteken harminckilenc emberrel végzett Szúsza nyaralóövezetében.

„Lekapcsoltuk egy olyan hálózat néhány tagját, akik a terrorcselekmény mögött állhatnak” - idézi a BBC Gharszalit.

Noha részleteket nem közölt, azt mondta, a hatóságok vizsgálják, hogy a 23 éves diák részt vett-e dzsihadista kiképzésen a szomszédos Líbiában?

A belügyminiszter közölte, hogy a hadsereg tartalékosait a turisták körében népszerű helyszínekre vezénylik, és hogy a hét folyamán körülbelül 80 mecsetet zárnak majd be erőszakra való felbujtás miatt.

Seifeddine Rezgui apja is megszólalt. Mint mondja, sokkolták a történtek, és nagyon szégyelli magát. „Nem tudom, ki befolyásolta őt és ki adta neki az ötletet. (...) Úgy érzem, én is az áldozatokkal haltam, nagyon szégyellem magam” - idézi a Guardian.

pénteki támadásért az Iszlám Állam vállalta a felelősséget. A szélsőséges szunnita szervezet felel a szintén június 26-án, Franciaországban történt terrortámadásért is, mely során egy férfi robbantott az Air Products nevű vállalat telephelyén. Az elkövető, Yassin Salhi egy embert lefejezett. Áldozata arcát arab írásjelekkel összefirkálta, majd több, iszlamista jelszavakkal feliratozott zászló mellé feltűzte egy kerítésre.

A pénteki támadás volt Tunézia történelmének egyik legvéresebb eseménye. Márciusban két Kalasnyikovokkal felfegyverzett férfi  végzett 22 emberrel a turisták körében szintén népszerű Bardo Múzeumban.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.