Kiment videózni a támadás után a nizzai merénylő egyik társa

A július 14-én éjjel elkövetett nizzai merénylet kapcsán négy, 22 és 40 év közötti férfi és egy nő jelent meg a bíróság előtt Franciaországban. Őket azzal gyanúsítják, hogy segítettek Mohamed Lahouaiej-Bouhlelnek a támadás előkészítésében.

Lahouaiej-Bouhlel mobiltelefonjának keresési adatai és a rajta talált fotók alapján a férfi 2015 óta tervezhette a merényletet. Bár az Iszlám Állam azt állította, hogy a férfi a "katonája" volt, a kamion sofőrje nem szerepelt a francia rendőrség egyetlen ilyen listáján sem - számolt be a BBC.

Lahouaiej-Bouhlel azonban úgy tűnik, logisztikai támogatást is kapott a most elfogott öt embertől a 84 ember életét követelő akcióhoz - mondta el Francois Molins ügyész.

Mind az öt gyanúsított előzetes letartóztatásban marad - jelentette ki Molins. Hozzátette, mindegyikük ismeretlen volt a francia titkosszolgálat előtt a merényletet megelőzően. Egyedül Ramzi A-nak volt összetűzése a törvénnyel piti bűncselekmények és kábítószer miatt. 

Három gyanúsítottat, a francia-tunéziai Ramzi A-t, és Mohamed Oualid G-t, valamint a tunéziai Chokri C-t egy terrorista csoport tagjaként elkövetett gyilkossággal vádolják. Egy Artannak nevezett albán férfit, és egy Enkeldjaként azonosított francia-albán nőt azzal gyanúsítanak, hogy fegyvert adtak Lahouaiej-Bouhlelnak. 

A férfi feltételezett társainak egyike a támadást követő napon kiment a helyszínre, hogy videóra vegye a merénylet következményeit - tájékoztatott az ügyész.

Franciaországban 2017 januárjáig meghosszabbították a rendkívüli állapotot, ami több jogkörrel ruházza fel a rendőrséget a házkutatások és letartóztatások kapcsán. 

A kormány vizsgálatot rendelt el a július 14-én történtek miatt. Eszerint túl kevés rendőr volt a helyszínen ahhoz, hogy megállíthassák a kamiont. A Libération című lap szerint mindössze egyetlen helyi járőrkocsi volt szolgálatban ott, ahol a kamion felhajtott a promenádra. A helyi rendőrségnek nem volt sem elég ideje, sem elég tűzereje, hogy megállítsa a támadást.

Bernard Cazeneuve belügyminiszter azonban tagadja a lap verzióját. Szerinte a Libération arra az útzárra céloz, amit a helyi rendőrség a forgalom elterelése miatt állított fel. A promenád elején felállított útzárhoz ezzel szemben hat rendőr volt kirendelve. "Ők konfrontálódtak először a kamionnal" - mondta, hozzátéve, hogy a francia rendőrség két másik autója is ott teljesített szolgálatot.

Lahouaiej-Bouhlel július 14-én este hajtott egy 25 tonnás kamionnal a Bastille ostromának évfordulóján rendezett ünnepség résztvevői közé a nizzai sétányon. A jármű két kilométeren keresztül kanyargott a tömegben, mire a rendőrségnek sikerült megállítania és megölnie a sofőrt. A merényletben 84 ember halt meg és közel 300 megsebesült.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.