Egyiptom keményen lecsap a terrorizmusra - és a szólásszabadságra

Abdel Fattah el-Sziszi egyiptomi elnök új, szigorúbb terroristaellenes törvényeket hagyott jóvá, melyekkel az országban két éve fokozott intenzitással tevékenykedő szélsőséges iszlamisták ellen kíván fellépni.

Az új jogszabályok különleges bíróságokat állítanak fel és további mentességet biztosítanak a jogi következmények alól a hadsereg és a rendőrség erőszakot alkalmazó tagjainak. Egyúttal halálbüntetés kiszabására is lehetőséget biztosítanak bárkivel szemben, akit bűnösnek találnak terrorista csoport létrehozásában vagy vezetésében – számol be a BBC.

Emberi jogi csoportok szerint az intézkedéseket el-Sziszi arra fogja használni, hogy elhallgattassa az őt bírálókat.

Az elmúlt két évben Egyiptom az egyre intenzívebben tevékenykedő szélsőséges iszlamista csoportok szorításába került, akiknek célja el-Sziszi kormányának megdöntése.

Az elnök júniusban, az egyiptomi főügyész halálát követően ígért keményebb fellépést. Hisám Baraka az autókonvoját ért pokolgépes merényletben vesztette életét június 29-én.

A hétfőn bemutatott új jogszabályok értelmében a terrorizmussal gyanúsított fegyveresek ügyét gyorsított eljárásban tárgyalnák a különleges bíróságok. A katonai csoportokhoz csatlakozókat akár 10 év szabadságvesztésre is ítélhetik.

A terrorista szervezetek anyagi támogatásáért is életfogytig tartó (25 év) börtönbüntetés jár. Az erőszakra felbujtás vagy a terrorista üzeneteket terjesztő honlapok létrehozása öttől hét évig terjedő szabadságvesztéssel jár. 

Azokat az újságírókat, akik a hivatalos jelentéseknek ellentmondó adatokat közölnek a fegyveres támadásokról, 200 000-500 000 egyiptomi fontra (7-18 millió forintnak megfelelő összeg) büntethetik. A törvény eredeti tervezete még két év börtönbüntetés kiszabását tette lehetővé, azonban ez hazai és nemzetközi körökben is tiltakozást váltott ki.

A múlt héten az Amnesty International arra figyelmeztetett, hogy az új szabályozás olyan mértékben kiterjeszti a hatalmat, ami csak rendkívüli állapot idején megszokott. Az intézkedésekkel gyakorlatilag megszüntetné a véleménynyilvánítás szabadságát, a békés gyülekezés és egyesülés jogát. 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.