Merénylet az egyiptomi államügyész ellen

Hisam Barakat életét vesztette az autókonvoját ért pokolgépes támadásban hétfőn.

A merényletet a Gíza Népi Ellenállás nevű szervezet vállalta magára - adta hírül a Reuters. A csoport közleménye szerint célpontjuk az egyiptomi államügyész volt, akit Kairó Héliopolisz nevű külvárosában lévő otthona előtt, munkába induláskor támadtak meg.

Igazságügyi és biztonsági forrásokra hivatkozva a Reuters azt írja, két rendőrtiszt és két civil is megsérült a merényletben. A BBC beszámolója csupán két sérült testőrt említ.

A Reuters szerint az autókonvojra hajították a pokolgépet, a BBC ugyanakkor úgy tudja, a robbanószerkezetet egy parkoló autó alá rejtették, amely mellett a Barakatot kísérő konvoj elhaladt. Az államügyész hétfőn belehalt sérüléseibe.

Barakat több fenyegetést is kapott korábban, az Iszlám Állam szélsőséges szunnita szervezet egyiptomi szárnya pedig a közelmúltban felszólította a dzsihadistákat az igazságszolgáltatás intézményei elleni támadásokra, miután májusban Egyiptomban felakasztottak hat embert, akiket terrorvádak alapján tavaly októberben ítélt halálra egy kairói katonai törvényszék.


 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.