Három-négy hónapig bombázhatják az oroszok Szíriát

Az orosz légicsapások Szíriában három-négy hónapig fognak tartani, és erősödni fognak – mondta pénteken Alekszej Puskov, az orosz parlamenti alsóház (duma) külügyi bizottságának elnöke Párizsban.

"Megvan annak a kockázata, hogy elhúzódik, de Moszkva három-négy hónapos hadműveletről beszél" – fogalmazott a képviselő az Europe1 francia kereskedelmi rádiónak adott interjúban. Arra kérdésre, hogy fokozódni fognak-e a légicsapások, azt válaszolta: "Teljes mértékben".

Puskov szerint az Egyesült Államok által vezetett nemzetközi koalíció légicsapásai nem voltak elég hatékonyak, ezért új szakaszba kellett lépni az Iszlám Állam (IS) dzsihadista szervezet elleni harcban.

"Úgy gondolom, hogy az intenzitás nagyon fontos. Az amerikai koalíció látszólag bombázta az Iszlám Államot egy éven át, de nem volt eredménye. Ha hatékonyabban csináljuk, úgy érzem, hogy az eredmények meg fognak mutatkozni" – hangsúlyozta. "A (nemzetközi koalíció) hadműveletei alig húsz százalékának volt eredménye. Nyolcvan százalékban még csak nem is bombáztak" – tette hozzá.

A külügyi bizottság elnöke visszautasította azokat a nyugati vádakat, miszerint az orosz bombázók elsődlegesen nem az Iszlám Állam állásait támadják.

"Az elsődleges cél az IS azon állásai, amelyek a legközelebb vannak Damaszkuszhoz" - hívta fel a figyelmet. A nyugatiak azt állítják, hogy Oroszország az Iszlám Államnak a Szíria keleti részén található állásaitól messze hajtotta végre az első légicsapásokat.

"Végezni kell az Iszlám Állammal, fel kell számolni vagy ártalmatlanítani, és utána meglátjuk, mi lesz Szíriával" – vélte Puskov, aki szerint egy nemzetközi konferencia Bassár el-Aszad szíriai elnök és Irán bevonásával "ésszerű megoldás" lenne.

"Négy éven át az Aszad-kormány kitartott, és jelenleg az egyetlen katonai erő, amely harcol az IS ellen. Mi nem hiszünk abban, hogy Aszad az egyetlen felelős" a Szíriában kialakult káoszért és a halálos áldozatokért – jegyezte meg. "A közel-keleti államok és részben a nyugati országok, amelyek támogatták a fegyveres felkelést, is felelősek a helyzetért" – mondta az orosz képviselő.

Az orosz vadászgépek szerdán kezdték el bombázni Szíriát. Csütörtökön kiderült, hogy Moszkva egy órával a támadások megindítása előtt értesítette az Egyesült Államokat arról, hogy hadba lép az Iszlám Állam ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.