Gyerekeket és nőket szabadítottak ki a terroristák fogságából

Több mint 150 embert mentettek meg a Boko Haram iszlamista csoport karmai közül a Nigéria északkeleti részén fekvő Sambisa erdőségben.

A nők állítólag tüzet nyitottak a megmentőikre. A mentésben résztvevő egyik katonatiszt elmondása szerint a Boko Haram fegyveresei pajzsként használták foglyaikat. A heves tűzharcban 12 nő és hét katona vesztette életét – számol be a Guardian.

Csütörtökön a nigériai hadsereg szóvivője is megerősítette, hogy a Sambisa erdőségében lezajlott katonai művelet során több ember életét vesztette. Nyolc nőt lőtt sebbel ápolnak, négy katona pedig súlyosan megsérült. A mentőakcióban több mint 100 lányt és ötven nőt sikerült megmenteni.

A brit lap szerint egyelőre még nem világos, hogy a nők egy része miért támadt megmentőire, de vélhetően néhányuk csatlakozhatott a Boko Haram fegyvereseihez, vagy azok rokonai lehettek. A nigériai hadsereg szóvivője elmondta, hogy a támadás során a szélsőséges terrorszervezet parancsnokaival is sikerült végezniük. Ezen kívül sikerült harckocsikat és lőszert is elkobozni a Boko Haramtól.

Kedden egy hasonló mentőakció során a nigériai hadsereg közel háromszáz, a Boko Haram által elrabolt lányt és nőt szabadított ki az erdőségben. A művelet során a Boko Haram több kiképzőtáborát elpusztították, és végeztek a radikális iszlamista csoport jó néhány fegyveresével is. 

A Sambisa erdőség mintegy száz kilométerre fekszik a Chiboktól, ahonnan 2014. április 14-én 276 diáklányt raboltak el a terroristák. A lányok közül a Boko Haram továbbra is fogva tart 219-et. Az egyelőre nem tisztázott, hogy a most kimentett fiatalok között vannak-e olyanok, akiket akkor rabolhattak el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.