Nyomozás indult Blatter ellen

A FIFA első emberét „bűncselekménynek minősülő rossz gazdálkodással” – hűtlen kezeléssel – vádolják.

A svájci főügyészi hivatal nyomozást indított Sepp Blatter, a FIFA távozó elnöke ellen – értesült a BBC. Blattert pénteken gyanúsítottként hallgatták ki. Az erről szóló ügyészségi közlemény szerint bűncselekménynek minősülő „rossz gazdálkodással” – hűtlen kezeléssel – vádolják, egyrészt egy közvetítési jogi szerződés miatt, amelyet Jack Warner volt CONCACAF-elnökkel írt alá 2005-ben, de kérdezik arról a kétmillió svájci frankról is, amelyet Michel Platininek, az UEFA vezetőjének fizettek ki 2011-ben egy 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkáért.

Blatter augusztusban. Ráugrottak
Blatter augusztusban. Ráugrottak
Denis Balibouse / Reuters

A FIFA pénteken lemondott egy előre bejelentett sajtótájékoztatót, amely előtt a FIFA és Blatter irodáiban házkutatást tartottak és adathordozókat foglaltak le. Amerikai ügyvédje, Richard Cullen szerint Blatter együttműködik az ügyészséggel a nyomozásban, és elutasította a hűtlen kezelésről szóló felvetést is.

Arról egyelőre nincs szó, hogy Blattert felfüggesztenék a tisztségéből, amire ha sor kerül, a helyét valószínűleg a 69 éves kameruni Issa Hayatou, az Afrikai Labdarúgó-szövetség (CAF) vezetője veszi át.

Blatter májusban ötödször is elnyerte a FIFA-elnökséget, de jelezte, hogy távozni fog a világszervezet éléről amiatt a korrupciós botrány miatt, amely miatt két nappal az elnökválasztó közgyűlés előtt a FIFA 13 vezető tisztségviselőjét – köztük Warnert – őrizetbe vették. A botrány összesen több mint 150 millió dollárnyi kenőpénz körül forog, amelyet a FIFA tisztségviselői többek között a 2010-es dél-afrikai futball-világbajnokság rendezési jogának az odaadásáért fogadtak el. Az ügyben eredetileg nyomozást indító Egyesült Államok részéről pedig Loretta Lynch amerikai főügyész – aki kerületi ügyészként részt vett az immár négy éve tartó nyomozásban – „féktelen, szervezett, mélyen gyökerező korrupcióról” beszélt. Az amerikaiak összesen 14 vezető FIFA-tisztségviselő ellen indítottak nyomozást, az őrizetbe vett 13-ból három ellen vádat emeltek, és tíz kiadatását várják.

Bár Blatter neve akkor még nem merült fel egyetlen korrupciós ügyben sem, a gyanút a FIFA több vezető tisztségviselője is megerősítette. Először a tizenötmilliós vesztegetéssel gyanúsított Chuck Blazer volt FIFA-alelnök egyik 2013-as televíziós vallomása került elő, amely szerint ő és több társa a FIFA végrehajtó bizottságában annak idején beleegyezett abba, hogy pénzért Dél-Afrikára szavaz a 2010-es vébé helyszínéről döntő szavazáson. Blazer elmondta, hogy többször is fogadott el kenőpénzt és egyéb juttatásokat tévéközvetítési jogokért, később pedig Warner fizetett hirdetésben állt a nyilvánosság elé, azt állítva, hogy olyan dokumentumok vannak a birtokában, amelyek bizonyítják, hogy a FIFA keze benne volt a a 2010-es Trinidad és Tobagó-i parlamenti választások eredményének az alakulásában. Blatter ezután, június 2-án jelentette be, hogy jövőre, a FIFA február 26-i rendkívüli kongresszusán lemond az elnöki tisztségről. Azóta nem hagyta el Svájcot, de Michael Lauber főügyész most hangsúlyozta, őt is megilleti az ártatlanság vélelme.

Ami Platinit illeti, ő a maga részéről megkérdőjelezte az ügyészség jogkörét, ez azonban nem változtat azon, hogy ha a korábbi labdaművész valóban tisztességtelenül jutott komoly summához, akkor nemhogy nem lehet a következő FIFA-elnök, hanem az UEFA vezető tisztségétől is meg kell válnia.

Mindenesetre lassanként nem marad érintetlen korifeus a zürichi székházban. Mint köztudomású, a múlt héten Jerome Valcke főtitkárt függesztették fel pozíciójából pénzügyi visszaélések gyanúja miatt.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.