Szigorítások a német gép katasztrófája után

Az ausztrál kormány hétfőtől előírja a légitársaságok számára, hogy ezentúl egyidejűleg a személyzet két tagja tartózkodjon a pilótafülkében. A biztonsági óvintézkedést már több légitársaság bevezette, miután a Germanwings másodpilótája a múlt héten kizárta a kapitányt a fülkéből, és az Alpok hegyvonulatai közé irányította a repülőgépet.

Warren Truss ausztrál miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy a „rule of two" szabály kötelező, ami azt jelenti, hogy a légiutas-kísérőnek kell bemennie a pilótafülkébe, ha a kapitány vagy a másodpilóta elhagyja azt.

A szabály az összes belföldi és nemzetközi ausztrál repülőjáratra vonatkozik, amely ötven vagy annál több utast szállít. Truss megjegyezte, hogy a légitársaságok azonnal végrehajtják a változtatást, órákon belül a nagyobb ausztrál légitársaságoknál is érvénybe lép a szabályozás. A miniszterelnök-helyettes azt mondta, a kormány és a Polgári Légiközlekedési Biztonsági Hatóság (CASA) fontolóra veszi az egyéb változtatások kidolgozását is a pilótafülke biztonságát illetően.

Több légitársaság már a Germanwings múlt keddi katasztrófája után 24 órával bevezette a változtatást. A Norwegian Air Shuttle fapados légitársaság, a brit EasyJet és az Air Canada minden járatán kötelezően két embernek kell lennie a pilótafülkében.

A Wizz Air is lépett

A Wizz Air új eljárást vezet be, amely biztosítja, hogy a pilótafülkében soha nem tartózkodhat kizárólag egy személy. Ha az egyik pilóta elhagyja a pilótafülkét, akkor az egyik légiutas-kísérő fog helyette a fülkében tartózkodni. Az eljárást jóváhagyta a magyar légügyi hatóság – közölte múlt pénteken Daniel de Carvalho, a légitársaság szóvivője.

Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) a múlt héten az összes légitársaságnak azt javasolja, hogy változtassa meg szabályait, és ezentúl mindig a repülőszemélyzet két tagja tartózkodjon a pilótafülkében. A javaslatot egyelőre nem hagyta jóvá az Európai Légitársaságok Szövetsége, de a Lufthansa több német légitársasággal közösen bejelentette, hogy azonnali hatállyal új szabályokat vezet be.

Az Egyesült Államokban már a német gép tragédiája előtt is érvényben volt egy olyan szabályozás, amely előírta, hogy semmilyen körülmények között nem maradhat egy ember a repülőgépek pilótafülkéiben.

Reuters megemlíti, hogy a Germanwings másodpilótájának mentális betegsége is szerepet játszhatott a március 24-i tragédiában, amelyben 150 ember vesztette életét a francia Alpokban. A német hatóságok olyan orvosi dokumentumokat találtak Andreas Lubitz lakásában, amelyek azt igazolják, hogy a férfi pszichiátriai kezelés alatt állt, és a tragédia napján nem is repülhetett volna.

Az ausztrál pilóták éves orvosi ellenőrzésen vesznek részt, melynek része a pszichiátriai vizsgálat is. Truss hangsúlyozta, hogy ha egy mentális betegségben szenvedő megkapja a megfelelő kezelést, akkor képes ellátni a feladatait, így egy repülőgép vezetését is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.