Nagy-Britannia is számíthat néhány ebolás esetre

Nagy-Britanniának számítania kell néhány ebolás esetre még az elkövetkező hónapok során – mondta a brit tiszti főorvos.

A reptéri szűrés gyenge eszköz, de életeket menthet - nyilatkozta Dame Sally Davies tiszti főorvos, a brit kormány egészségügyi szakértője, és hozzátette, hogy a jövő héten kezdődő szűrés aligha fog majd sok esetet hozni, viszont az nagy eredmény lesz, ha az emberek tudni fogják majd, mik az ebola tünetei és mit kell tenniük, ha elkapják a vírust - írja a BBC.

Davies visszautasította azokat a vádakat, melyek szerint egy e-mail járt körbe az orvosok között, amelyben elmondták nekik, hogy a szűrés csak egy politikai gesztus. Davies felvetette azt is, hogy ha Nagy-Britanniában felbukkan az ebola, akkor az valószínűleg Nyugat-Afrikából fog érkezni.

Az Egyesült Királyság már korábban tesztelte, hogyan tudna reagálni az ország egy esetleges járványkitörésre.
Az ebola több mint négyezer embert ölt meg világszerte, egy ENSZ-szakértő a minap azt nyilatkozta, a világnak örökké együtt kell majd élnie a vírussal, hacsak nem lesz egy szintén világszintű összefogás ellene.

Már 17-en vannak karanténban

Ebola gyanújával újabb három embert vittek kórházba Madridban megfigyelésre. A kórházba szállítottak kapcsolatba kerülhettek azzal a nővérrel, aki megfertőződött a vírussal. Ezzel 17-re nőtt Spanyolországban a karanténban lévő emberek száma - írja a Euronews.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.