Kritikus, de stabil az ebolás ápolónő állapota

A fertőzött spanyol ápolónő továbbra is nagyon kritikus állapotban van, ám a madridi egészségügyi hatóságok szerint a tegnapi rohamos romlást követően sikerült stabilizálni.
A madridi III. Károly kórház által a reggeli órákban kiadott közlemény szerint a korábban felröppent híresztelésekkel szemben Teresa Romero Ramos szervei nem álltak le és nem kellett intubálni. Azt viszont elismerték, hogy állapota továbbra is súlyos.

A pánikhangulat tegnap hágott a tetőfokára, amikor közölték, hogy a gyilkos kór kezd úrrá lenni a 44 éves ápolónőn. Az orvosok több gyógymóddal is próbálkoznak – korábban egy ebolát túlélt beteg vérét fecskendezték be neki –, mégis egyre kritikusabb a helyzet. Testvérét sem hitegették semmi jóval. „Talán van némi remény, de nem sok', mondta nekem az orvos, majd hozzátette, hogy nagyon bonyolult a helyzet" – nyilatkozta Ramos testvére az egyik spanyol televízió csatornának. José Ramos azt is megosztotta a médiával, hogy Teresa tüdejével is komoly problémák vannak.

A kórházban ebola gyanújával továbbra is hét embert tartanak megfigyelés alatt – mindazokat, akiknek közvetlen kapcsolata volt az ápolónővel, és azt a két kozmetikust is, akikhez Ramos gyantáztatni járt –, ám egyelőre senkinél sem mutatkoztak a tünetek. Rajtuk kívül több tucat személynek kell otthon mérnie a lázát, és jelentkezni a kórházban, ha ez eléri a  38,6 fokot.

Eközben egyre több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy valóban felkészültek-e az egészségügyi intézmények és azok dolgozói egy olyan gyilkos kór kezelésére, mint az ebola. Ramos is akkor fertőződött meg a vírussal, amikor egy Sierra Leonéból hazaszállított ebolás misszionáriust kezelt. Bár ruházata nem volt megfelelő, és számos emberi mulasztás történt, a jelek arra mutatnak, hogy a vírus akkor került a szervezetébe, amikor elhagyta az ebolás beteg kórtermét, és kesztyűs kezével megdörzsölte az arcát.

Ramos öt nappal később már rosszul érezte magát, ám háromszor kellett értesítenie a hatóságokat, hogy végre elvégezzék rajta a tesztet. Ez azt jelenti, hogy közel egy hétig élte a szokásos mindennapjaitt, miközben könnyen meglehet, hogy már fertőzött volt. Ezért a spanyol hatóságok rekonstruálták a mozgását ebben a pár napban, hogy megfigyelés alá helyezzenek mindenkit, akivel kapcsolatba kerülhetett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.