jehu

Mit kell követelnünk, hogy ne tévedjünk?

Természetesen a legfontosabb követelés az, hogy tegyék le a szajrét, és adják föl magukat. De addig is, amíg ez számukra elkerülhetetlenné válik, amíg tehát várat foglalhatnak, „különbíróságokat” tervezhetnek, vagy éppen „kitüntetéseket” osztogathatnak, értelmes dolog lehet számukra kevésbé megerőltető dolgokat kívánni tőlük.

Többen is azt követelik az önkénytől, hogy vonja vissza Bayer kitüntetését – ld. például ezt meg ezt vagy ezt.

Érteni vélem a fölháborodás szülte szándékot, de ezeket a kéréseket, követeléseket helytelenítem.

Ez a hatalom magától is hazudik, 20 éve, folyamatosan: ne akarják demokraták arra kényszeríteni, hogy most is álarcot vegyen föl... Lássuk be: nincs az a megátalkodott képmutató, hazudozó, aki legalább néha-néha ne szeretné megmutatni igazi képét, valódi önmagát, hogy látva lássák... Van ilyen igénye az orbáni maffiának, különösen pedig a hozzá integrálódott szélsőjobbos társaságnak is: én már merő humanizmusból sem fosztanám meg őket a kitárulkozás, önmaguk nyílt vállalásának viszonylag ritkán adódó lehetőségétől..!

Mert tévednek, akik komolyan azt gondolják, Bayer kitüntetésével tévedett az orbáni hatalom. Nem tévedett: a maga természete szerint jár el, gondos, előrelátó politikai striciként, amikor újra és újra nem csupán anyagi támogatásban, hanem „erkölcsi" elismerésben is részesíti legjobb, leghasznosabb kitartottjait.

Senki sem mondhatja, hogy a Fidesz ne gondoskodna minden tőle telhető módon a futtatottjairól! Ne kifogásoljuk ezt a magatartását: szükségünk van arra nekünk is (kiket olykor a leereszkedő, képmutató nyájaskodás megvesztegethet), hogy lássuk a Gonosz kendőzetlen képét. A Sátán, ha üzleti érdekei megkívánják, bármikor kész keresztet vetni. De amikor önmagát akarja megmutatni..! Lelketlen dolog olyankor azt követelni tőle, hogy magára vegye a kereszt jelét...

De azért egy pillanatig tételezzük föl, hogy Orbán és társasága tévedett Bayer kitüntetésével.

Ami a várható reakciók erejének, hatásának kiszámítását illeti, bizonnyal tévedett – de másban nem. Mert ha Bayer kitüntetése tévedés, és értelmes dolog elvárni a hatalomtól, hogy ezt belássa, akkor

  • tévedés volt éppen március 15-ére időzíteni - meg egyáltalán! - Bencsik András és Tóth Gy. László kitüntetését;
  • tévedés volt Szaniszló és Bakay meg a kárpátiás énekes vagy éppen a Demokratát „fémjelző" Szalay Károly és hasonlók kitüntetése is;
  • és tévedés minden:
    • az is, hogy emberemlékezet óta nincs olyan Fidesz uralta orgánum, beleértve az 1998-2002 között megszállt, s 2010-ben egészében elzabrált „közmédiát" is, amely ne mocskolta volna szügyig önmagát és az országot: amely mentes lett volna a rasszizmustól, a homofóbiától, a hazug, rágalmazó komcsizástól, hazaárulózástól stb.; mit mentes: amelynek ne éppen az említett minőségek határozták volna meg a jellegét;
    • tévedésből jártak a fideszesek, vezetőik is, a miépesekkel együtt a förtelmes Vasárnapi újságba;
    • tévedésből nevezte Orbán, valamikor 2000-ben, kedvencének az emlékezetesen szép kezdet után meggyalázott vasárnapi rádiós magazint; a Lovas István „fémjelezte" elbitorolt, korábban polgári napilapot, a „Magyar Nemzet"-et; és a tévedések tévedéseként a (neo)náci-(új)nyilas szellemiségű saját anyagokban példásan gazdag, emellett a „klasszikus" náci-nyilas irodalmat reklámozó Demokratát;
    • tévedésből tekintik a fideszesek magukhoz közelállónak a Magyar Hírlapot, az Echo Tv-t, és tévedésből kényszerítik a közintézményeket a lap előfizetésére; tévedésből gründolták a Magyar Időket...;
    • tévedésből jó 20 éve mindig, mindenben hazudnak; merő tévedésből ragad minden a kezükhöz, amihez hozzáférhetnek; sajnálatos tévedésből igyekeznek megfojtani minden autonómiát; ugyancsak tévedésből zabrálják el a Budai Várat, és vágnak ki csaknem minden fát, mely előttük és engedélyük nélkül nőtt föl;
    • és persze hogy tévedésből verték szét 2010-től, államcsínnyel, a Magyar Köztársaság polgári demokratikus alkotmányos rendjét...

Folytathatnám, de minek: így is mondhatom, hogy kicsit sok a tévedés... És mint a méréssel csaló kereskedőé, mind egy irányba mutat.

Ne követeljük hát, hogy Orbán visszavonja Bayer Zsolt kitüntetését – ellenkezőleg! Kívánjuk azt, hogy többé-kevésbé rendes embereket a továbbiakban ne vigyenek kísértésbe (s például az MTA elnökét, legalábbis amíg Lovász László az, se hívják semmiféle bizoccságukba...): díjaikat tartogassák, adományozzák csak saját Bayer Zsoltjaiknak!

Ne tegyünk úgy, mintha egy ilyen kitüntetést értelmesen tévedésnek lehetne vélni; s ne legyünk ostobán jóindulatúak se: nem vígjáték az, amit megélünk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.