Ennek annyi.

Ez a konklúziója a közéletet érintő diskurzusnak, amelyet a fővárosi romkocsmában, üres korsókkal szépen dekorált asztalnál folytat az éppen harmincas politológus, az ügyvéd és a tévés.

Ennek annyi.

Ez a konklúziója annak a közéletet érintő diskurzusnak, amelyet a vidéki kisvárosban, házibuli hajrájában folytat az éppen harmincas gyári melós, a kisvállalkozó és a munkanélküli.

Ennek annyi.

Ez a konklúziója annak a közéletet érintő diskurzusnak, amelyet régi barát falusi otthonában folytat a majdnem negyvenes, devizahiteles burkoló, a húszas egyetemista és az Angliából hazalátogató pizzafutár.

A megállapítás minden esetben arra az országra vonatkozik, amelyben élünk. A végletekig lecsupaszított, mára súlyát vesztett, így már csak nem is torokhorzsoló összegzés közlésének okai természetesen többrétűek.

Más miatt menekülnek politikai depresszióba a baloldali és a liberális – és nem balliberális – értelmiség ifjabbjai, s a melósok. Ami viszont közös: elég volt. Most persze azonnal meg lehet küldeni azzal a reakcióval, hogy ez csak a nihilista okostükörtojások fanyalgása, mert semmi nem elég jó nekik, s amúgy is 2002 előtti görbék, továbbá szemét Fidesz.

Nyilván lehet Orbánt hibáztatni azért, mert a közéletben kevéssé aktív, a gyárban soron dolgozó munkás most speciel nem teljesen érti, miért akkora baj, ha nő a GDP és húsz százalékkal kevesebb rezsit kell fizetnie. Lehet arról habogni, hogy a sokmillió a hülye, mert nem látja, hogy Mesterházy Attila karizmája a napot is eltakarja, a bajai videó ügyét és az október 23-i tüntetésen történt összefogásos eseményeket zseniálisan kezelte, miközben nincs ember, aki ne idézne tőle három olyan megjegyezhető mondatot, amelyben nem szerepel a jelenlegi miniszterelnök neve. Meg lehet azzal kábítani, hogy Gyurcsány Ferenc az úgynevezett progresszív ideál, akinek első vonalba emelése a győzelem szükséges feltétele, elvégre a bizonytalanok között csupán neki van hitele, nem szólva következetes baloldali politikájáról, amelyet liberális és konzervatív rajongóival képvisel. Esetleg még Bajnai Gordon is lehet megváltó, mert a farsangon hiteles, ha vízvezeték-szerelőnek öltözik. Bejön, megjavítja a csapot, elmegy, nincs többé csöpögés, meg emlék se arról, ki volt az a rendes figura csavarkulccsal a kezében.

Az MSZP meg maga a XXI. század, amit semmi nem jelez jobban, minthogy szóvivője folyamatábrával közelíti meg az esti beszélgetős műsor helyszínét. Arról nem szólva, hogy az ígéretesnek mutatkozó új baloldali formáció, a Párbeszéd Magyarországért azt hiszi, akkor lép előre, ha annyi molinót gyárt, amennyit az FTC és az Újpest ultrák két idényben összesen, mert hát a baloldali politika tartalmi megújulásának kulcsa a nyomtató festékkazettájában, így plusz két esti híradós képkockában van.

Nem kell tehát a fanyalgóknak rózsaszín ködébe veszni, inkább beszéljünk az elhatalmasodó náciveszélyről, addig sem kell annak okait kutatni, hogy nem létezik olyan kutatás, amely ne azt üzenné: a többség nem lát senkit, aki jobban kormányozná ezt az országot, mint Orbán Viktor.

Pedig a miniszterelnök botrányos munkát végez.

A közhangulat azonban jelzi: az ellenzék bizalmi deficitje létezik. Ezt pedig nem lehet reformszakácskönyvek kiadásával, s kézműves sörök kóstolásával helyreállítani. Igaz, nem is könnyű a feladat, nem úgy, mint összefoglalni azt, miért gyűlölték meg a polgárok a politikát.

Azért, mert ezek lopnak, csalnak, hazudnak.

A kifinomultabban fogalmazók esetleg rögzítik azt is: átláthatatlanság, korrupció, a szakértelem hiánya, a kontraszelekció ünnepe, a gondolat és az eszme hiátusa.

Business as usual” továbbá „nem cogito ergo sum” valamint „c’est la vie”.

És most fölölthetnék  egy kockás szvettert, rágyújthatnék egy fél viszkire, s a hipszterszemüvegemet az orrom likak fölötti részére csúsztatva kérhetném egy tanulmánykötet finanszírozását az egybegyűltektől, hogy mivégre fókuszba pozicionálhassam a problémát, de kár lenne a közpetákokért, mert elég egyszerű megfogalmazni a mertet.

Az „emberek” úgy látják: szar se változik itt, azaz mindegy melyik oldal tekeri a kormánykereket. És a mindegyben Orbán a legjobb. Ahogyan a szarseváltozikittbe, úgy az Orbán-féle Fideszbe is beletörődött mindenki, így a tavasszal a rendszer konszolidációja következhet.

Nem volt elég erő a baloldali és liberális, de nem balliberális ellenzékben, hogy alternatívát mutasson. Keszthelyi András, az utóbbi másfél évtized meghatározó politikai tanácsadóinak egyike a Beszélőnek adott fölöttébb őszinte és mély interjújában azt mondta: ezt az egészet már húsz évvel fiatalabbaknak kellene csinálniuk. Csakhogy azok a srácok kocsmaasztalnál üldögélnek, s ennekannyiznak. Nézik, ahogyan az utóbbi huszonpár év legvisszataszítóbb kormánya saját vidámparkjává alakítja az országot, s csupán azért nem írja bele az alaptörvényébe, hogy Magyarország államformája seggnyalás, mert lemerült Szájer József iPadje.

Ha pedig a fiatal értelmiség kiábrándul, s a Facebook-világon kívüli aktivitása csökken, akkor természetes, hogy a hírek iránt kevéssé fogékony, ám a közélet főbb eseményeit visszafogottan követő kollégák is távolodnak az eseményektől.

A Magyarországútelágazódásban inkább leülnek pihenni.

Az úgynevezett elmúlt nyolc év után még nagyon sokan elhitték, hogy valami történik. Végül történt is. Ideszabadult Orbán Viktor a látomásaival, s maga köré gyűjtötte a szervilizmus-ranglista éllovasait, majd követhetetlen akciókba kezdett. A korrupció elföldelése helyett annak ünneplése jött: trafik-és földügy, adócsalók rejtegetése, emberekre és cégekre szabott jogszabályok. A milliárdokkal stafírozott Századvég munkatársa rögzítette, hogy az egykulcsos adó a jómódúaknak kedvezett, miközben az oktatási rendszerben történt változások a társadalmi mobilitás felszámolását vetítik előre. A szegények kriminalizálása, valamint a baráti cégek milliárdos balhéi még globális kitekintésben is egyedülállóan arcátlan attrakciónak mutatkoznak.

Ez azonban legföljebb szociális munkásokat és budai érdekvédőket zavar, a burkolót azonban inkább az: nem mentették meg. Pedig a tévében bemondták.És akkor kérdezed tőle: ismered az árfolyamgátat?, mikor változtatott a bankod a feltételeken?, mennyi a tőketartozásod? Válaszok nincsenek,csupán az ismétlés: azt mondták a tévében, hogy. A hírektől és az azokat értelmező véleményektől izolálva élő tömegnek ugyanis ennyi jut a politikából. Török Zsolt és Hoppál Péter tréfajelenetei, Németh Szilárd rezsitábornok könnyfakasztóan stupid performanszai, egybites hazugságok tengere. Cáfolat már nincs, miként remény nincs.

Az egymondatos ígéreteket nem valósítják meg, ellenben minden korrupt akció ott virít a címlapokon a milliós tanácsadói szerződések körében, minekután a bizalmatlanság mértéke az egekbe szökik. Ezzel párhuzamosan még ritkák a beruházások, főként közmunkahelyek létesülnek, s – néhány biztató adat ellenére – sok olyan magyar él rosszabbul, aki nem veszi ki részét a fekete gazdaságból, nem a kormánypártok üzletfele vagy tagja, s nem adtak neki valamit.

Ennél károsabb magatartásminták nem rajzolhatók föl a társadalom osztálytáblájára.

Nincs érdemi üzenet azon kívül, hogy a hatalom birtokosaihoz kell tartozni, s akkor élhető válik az ország. A tesó kaphat munkát, az apa támogatást, a szomszéd földet. Nincs miért bízni annak az országnak a jövőjében,amelyben Mészáros gázszerelő egy év alatt milliárdos lesz, s a vállalkozás lényegét tagadva 800 millió osztalékot vesz ki a cégéből. Az nem lehet igaz, hogy idehaza ezt szeretik. Hogy Felcsúton eszement drága stadiont lehet építeni közvetett állami támogatásból, s ezt az utánpótlást szolgáló létesítményként, mintegy a népegészségügyi stratégia pilléreként tálalni.

Mert ha így lenne, akkor lenne valami felelet néhány kérdésre. Miért jó ott élni, ahol minden kiszámíthatatlan? Miért jó ott élni,ahol a szemünkbe hazudnak? Miért jó ott élni, ahol az értelmiség, a politikai elit egyaránt zárt, s csak azokat fogadja be, akik aláírják a szervezeti és működési szabályzatot?

A bizonyos témákban több figyelemre érdemes Puzsér Róbert arról érdeklődött hevesen Kálomista Gábornál: miként lehetséges, hogy sokan a taknyukat törlik az egyetlen rúd szalámit - természetesen elfogadhatatlanul - ellopó Bakács Tiborba, miközben dicséret jár azoknak, akik komplett szalámigyárat vagy -szektort csennek el? Vagy ahogyan korábban felvetette: miért lehet itt adócsalással csajozni? Hogyan lehetséges,hogy Gaskó szakszervezeti elöljáró radikalizmusa hirtelen elveszik? Az utóbbi időben bővítették a munkavállalói jogokat? Ez lett a melósok paradicsoma? Nehezebb elbocsátani a munkavállalót? Hogyan lehet, hogy a brazil fiatalok elborítják az utcákat, ha a stadionépítést korruptnak látják, s inkább jobb oktatást és szociális jogokat követelnek?

Nem Soros kéri, hogy szervezzek tüntetést Orbán Viktor ellen. De az nem igaz, hogy nincs egy kibaszott ügy, ami miatt ez a társadalom felemelné a fejét. A  kishantosi termelőszövetkezetet fel lehet számolni, a trafikokat lényegében szórakoztatóipari centrumokká lehet fejleszteni, tanyatámogatást lehet adni az V. kerületnek, s élpolitikusok járkálhatnak járandóságukból megfizethetetlen márkák ruháiban úgy, hogy a vagyonosodási vizsgálat sem okozhat gondot. Aztán sorolhatjuk reggelig.

Pedig semmi mást nem kellene tenni, csupán részt venni.

Fölfoghatatlan károkat okoz, ha értelmiségiek küldik világgá az üzenetet: nem érdekel a politika. Meguntam.

Ezt lehet a parlamenti pártokra vonatkoztatni, de a politikára nem ajánlott. Csak szólok: akit a politika nem érdekel, azt a gyermeke élete nem érdekli, hogy most a hazájával ne patetizáljam tovább a bekezdést.Nem is kell, mert egyértelmű: ha reménytelenségbe fullad az ország,akkor tényleg nincs tovább. Akkor a politika ilyen marad. Pedig nem szükségszerűen ilyen. Persze aztán jöhet ide mindenki, hogy tömegmédia, message, ismétlés, felület, bulvár, s éppen úgy van itt is, ahogyan Brutálisztánban és Paradicsomföldön, de leszarom. Az érdekel,hogy itt milyen.

Márpedig nem tévedett az a párt, amely azzal jött létre: lehet más. És ez még csak nem is generációs kérdés. Nem a születési évétől lesz fiatal valaki a politikában, hanem attól, hogy nem a Szijjártó Péter-szoftvert telepítették az agyába, s nem a Puch László Szabadegyetemen végzett. Ám nehéz bármiben reménykedni ott, ahol a Fidelitas rendezvényén Selmeczi Gabriellát jelölik példaképnek.Ez az értelmezhetetlen ikonválasztás döntő bizonyítéka annak: a magyar politikai elit meghatározó része, s kultúrája beteg. Korábbi érdemeire tekintettel megérdemli, ha sósavval locsolják, de attól biztosan nem gyógyul meg.

Csupán egy orvosság van: a részvétel.

Hírt és értelmezést fogyasztani, válaszokat kérni, erővel kényszeríteni a változást vagy beindítani a Dinamót. Ha a társadalom passzív marad, ők nyertek. A mocskos PR-gépezet, az ellopott közmédia, a nyilvánosságot, így a szabadságot gyűlölő, lapszerkesztő politikus, a Margit-híd felújítása, a trafik, a felcsúti stadion és a kakaóbiztos számítógép.

Persze a beszélgetőknek aktuálisan igaza van: ennek annyi. A részvétel tagadása azonban e halálos ítélet szignálása. George Orwell, a legfontosabb igazodási pontok egyike, a baloldali baloldalkritikus a halálbüntetés kapcsán azt mondta: „Amikor egy gyilkost akasztanak, akkor egyetlen ember van a helyszínen, aki abban a pillanatban nem követ el egy gyilkosságot.”

Mi éppen az álmunk akasztását nézzük végig. És csak bámulunk. Ha a polgár nem mozdul, ír, olvas, szerveződik, teremt közösséget, vár el, beszélget, gondolkodik, s lép ki a kétpárti vagy-vagy logikából, mind jegyet váltunk a közönség soraiba.

Ha így lesz, legalább mindahányunknak igaza lesz.

Akkor ennek tényleg annyi.