Újabb beteg gyerek ellátását hárította el a pécsi gyermekklinika

Nem vállalták egy daganatos kisfiú kezelését, mert autista volt. Az orvosok arra hivatkozva utasították el a gyerek vizsgálatát, kezelését, hogy autista - számolt be riportjában az RTL-Klub híradója.

A 12 éves Csabi édesanyja a kereskedelmi televiziónak mesélte el, hogy a gyermek mellében alakult ki tumor. Állítása szerint két orvos is  azt mondta neki a pécsi gyerekklinikán, hogy nem kell a fiúval semmit csinálni, mert autista és az gyógyíthatatlan.

Az asszony hiába érvelt, hogy az autizmusba nem lehet belehalni, a daganatba viszont igen, segítséget így sem kapott. A riporter szerint az RTL kereste a pécsi klinika vezetőjét, ám a főigazgató azt mondta, csak a jövő héten ér rá ezzel foglalkozni.

A pécsi gyermek klinikán nem ez volt az első olyan helyzet, amikor  visszautasítottak kezelést: idén februárban például a Bama.hu portál számolt be egy hasonló esetről, amikor pécsi szülők jelezték fölháborodva: a városi Munkácsy utcai fülészeti klinika ügyeletén orvosi ellátást nem, csak tanácsot kaptak, hogy hova vigyék a fájdalomtól síró gyerekeiket.

Ott is hivatkoztak a beutaló hiányára, megjegyezvén azt is, hogy a fülfájdalommal amúgy is ki lehet bírni egy-két napot. A portál tudósítása szerint a klinikavezető azzal magyarázta az abszurd orvosi magatartást, hogy elharapózódott az a trend, hogy a szülők az ügyeletet meghosszabbított szakrendelésnek tekintik.

Az eset után a Népszabadságnak Kovácsy Zsombor ügyvéd, szakjogász  úgy fogalmazott: az egészségügyben az a legsúlyosabb hiba, ha valaki orvoshot fordul és nem kap ellátást.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.