Se hálapénzzel, se nélküle

– A történet szereplőire jellemző közöny magyarázható pénzhiánnyal?

– Nem. A sürgős szükség felülír minden szűkösséget. Ha jön egy beteg, aki úgy érzi, hogy rosszul van, az orvosnak kutya kötelessége kideríteni: van-e és ha igen, mi a baja az illetőnek. Ha ezt megtette és a beteg állapota ezt elbírja, már számolhat azzal is, hogy volumenkorlát miatt nem érdeke befektetni a saját kórházába tovább küldheti.

– Emlékszik hasonlóra az egészségbiztosítási felügyelet elnökségének idejéből?

Minden egészségügyi intézmény egyben potenciális elsősegélynyújtó hely is Reviczky Zsolt / Népszabadság

– Hogyne. Két hasonló típushibával is küzdöttünk a 2007-2008-as időszakban. Az egyik, amikor az orvos nem is találkozik, nem beszél a beteggel, helyette a nővér, vagy még rosszabb esetben már a portás küldi el a segítségért érkezőt, mondván: oda ne jöjjön, mert ott úgyse foglalkoznak vele. Erre volt konkrét esetünk is, amikor a vérző fejű betegnek a főként rehabilitációs ellátásra szakosodott kórház portása azt tanácsolta: menjen onnan, hívjon mentőt a kapu elől, vagy tegyen, amit akar, csak be ne menjen oda. Csakhogy ez rossz érv, mert minden egészségügyi intézmény egyben potenciális elsősegélynyújtó hely is. Tehát, aki oda bekopog, annak jár azonnali sürgős ellátás, ha arra van szüksége. A másik típushiba a betegek utaztatása, amikor a területi ellátók az említett volumenkorlát miatt azt méricskélik, kit fogadnak és kit nem. Ez elfogadható a tervezett ellátásokkal kapcsolatban, ott kimondható, hogy a körzeten kívüliek, mert nem ott van az ellátásukért járó finanszírozási kvóta, menjenek a saját intézményükbe, a sürgősségi ügyekben ez elfogadhatatlan. Ott a főszabály, ismétlem, az azonnali segítségnyújtás.

– Az Uzsokiban, mint állami kórházban tavaly szeptembertől megvásárolható a magánellátás. Az EBF idején a veszprémi kórház is valami hasonlót lépett, amikor szerződéses viszonyt akart teremteni a kórház, a szülészorvos és a szülő nő között. Ezt akkor éppen az ön által vezetett felügyelet megakadályozta. Az akkori közbelépésüknek okot adó körülmények megváltoztak közben?

– A két dolgot elkülöníteném egymástól. A veszprémi kórházban inkább a hálapénz kifehérítésére történt; egy jó szándékú, de a hatályos jogi környezetben nem működőképes próbálkozás volt. Jelenleg is sokan kísérleteznek a hálapénz kiküszöbölésével. Ám még mindig csak ott tartunk, hogy valahogy meg kellene oldani a dolgot. Az Uzsoki ügye másfajta ügy, ott a közvagyon fölhasználásával nyújtott magánellátás legális formáit próbálgatják.

– És ez baj?

Ágy az Uzsoki magánbetegeket ellátó részlegén Kurucz Árpád / Népszabadság

– Az attól függ. A főszabály, hogy a közpénz nem használható magánellátásra. És ez egy olyan intézményben ahol közpénzből építenek műtőt, foglalkoztatnak orvost, tartják karban az épületet, meglehetősen nehéz feladat. Mondhatni, szinte lehetetlen egy ilyen helyzetben a köz- és magán kiadásokat, bevételeket élesen elkülöníteni. Mi van – például – akkor, ha a közkórházban a magánellátás keretében megműtött betegnek, akkor van szüksége az operáló orvosra, amikor az a közfinanszírozott betegek ágyánál van szolgálatban? Otthagyhat-e csapot-papot az orvos ebben a helyzetben az extra juttatást jelentő páciense kedvéért? Elvben nem, de a gyakorlatban, nyilván oda fog rohanni. Joggal várhatja-e el a sokat fizető beteg, hogy ha szükség van rá, ott álljon mellette az orvos? Persze, de el kell-e tűrnie a közfinanszírozott betegnek, hogy ő, miután, nem tud annyit fizetni, adott esetben rendre hátrébb sorolódik? Persze, hogy nem, csak az is tudható, hogy túl sokat nem tehet ellene.

– Mi a megoldás?

– Térben, időben erősen elkülönített rendszerben lehet ilyet végezni. Úgy, ahogyan az a Semmelweis Egyetemen történik, ahol külön szervezetet, külön orvosgárdát foglalkoztatnak a magánbetegek ellátására...

– Azért ez ott sem felhőtlen. Másfél éve egy beteget a hivatalos várólistáról hívtak be csípőprotézis műtétre. Az utolsó pillanatban kiderült, elfogyott az intézet havi kvótája, az előkészített beteg menjen haza, majd néhány hét múlva megint visszajöhet. Kivéve, ha zsebből fizet. A beteg szabadságot vett ki, szorult helyzetben érezte magát, kölcsönkért, még aznap megműtötték. Később hiába perelte volna vissza a pénzét, nem kapta meg. Azóta is nyögi ezt az adósságot...

– Ha a beteget jogellenesen kényszerítik díjfizetésre, az valóban probléma. De azt is látni kell, hogy az egészségügyi ellátás bajainak nem az oka, csupán a katalizátora a magánellátás. Annyi pénzből akarunk megfelelő, vállalható szolgáltatást nyújtani a magyar lakosságnak, amennyiből ezt nem lehet. Ezért szükség lenne, illetve már eddig szükség lett volna a hozzáférést ésszerűsítő kormányzati intézkedésekre. Olyasmire, mint amelyeknek része volt, például a vizitdíj.

– Azon egyszer már egy miniszter, sőt maga a kormány is megbukott… Elfeledte?

Az elmúlt évek, olykor nagyon is pazarló kórházfejlesztéseivel kialakult rendszer fönntartása, működtetése a mienknél jóval nagyobb jövedelmű országoknak is gondot okozna Reviczky Zsolt / Népszabadság

– Akkor sincs más út, mint a még több pénz, vagy szolgáltatások ésszerű, legitim korlátozása és ezt valószínűleg azok is tudják, akik ezzel akkor kormányt buktattak... Az elmúlt évek, olykor nagyon is pazarló kórházfejlesztéseivel kialakult rendszer fönntartása, működtetése a mienknél jóval nagyobb jövedelmű országoknak is gondot okozna. Eközben az olcsóbban és hatékonyabban működtethető rendszerek, így a járó- és az alapellátás fejlesztése az elmúlt tíz-húsz évben teljesen elmaradt. A másik oldalon sem lehet elvenni a lehetőséget, hogy aki meg tudja, és meg akarja vásárolni a gyorsabb ellátást, megtehesse. Az is ésszerű igény, ha ezt egy állami kórház akarja csinálni, mert így megtarthatja az orvosait. Még az is lehet, hogy a munkaidőn kívüli munkalehetőséggel járó extrajövedelem eliminálhatja a hálapénzt. Tehát, ha a közfinanszírozott kórházak meg tudják oldani a magánbetegek ellátását tiszta keretek között, akkor rajta, annak csak drukkolni lehet. De csak úgy, ha a kettőt egymástól élesen el tudják különíteni. Az ügy másik tanulsága lehet, hogy az állam nem nyugtathatja magát azzal, hogy elég pénzt költ az egészségügyre, mert a tehetősek az extraösszegekkel úgyis betömik a rendszer lyukait – a közfinanszírozott betegek ellátása önmagában ettől biztosan nem lesz jobb.

– Magyarul azt állítja, hogy nem tartható fenn a közfinanszírozott egészségügynek már a látszata sem Magyarországon?

– Ez már évek óta így van. Most is van, ahol normális ellátást kapnak a betegek, másutt meg nem. Akiknek van információjuk, megpróbálják hálapénzzel teletömni azoknak a zsebét, akiktől azt remélik, birtokukban van minden, amire a normális gyógyításhoz szükség van. Pedig a betegek már rég nem jutnak hozzá se hálapénzzel, se anélkül, mindahhoz, amit e címen az egészségügyi törvény, és a protokoll előír. Nemcsak most, vagy 2010 óta nem kapják meg a rászorulók azt, ami le van írva, ez korábban is így volt. E tekintetben a helyzet egyre rosszabb, egyre súlyosabb. Átlátható, tiszta viszonyokra lenne szükség, melyben minden szereplő pontosan tudja: kitől, mennyiért, mit várhat, és egy ilyen rendszerbe akár beleférhet az is, hogy bizonyos szolgáltatásokért fizetniük kelljen a betegeknek. A magam részéről szükségesnek tartom az általános copayment (vizitdíj - a szerk.) bevezetését. De nem szeretném felszámolni a szolidaritást. Nyilvánvalóan a szegényeknek biztosítani kell kedvezményeket vagy akár a térítésmentes ellátást.

– Az egészséggazdaságtannal foglalkozók szerint az első orvoshoz fordulást nem szabad „belépési pénzzel”, mint amilyen például vizitdíj volt, akadályozni...

– Nem biztos, hogy így van. Németországban korábban bevezettek olyan rendszert, amelyben negyedévente mindig az első orvoshoz fordulásért tíz eurót kellett fizetni, de a további kezelések térítésmentesek maradtak. Ez a rendszer a felesleges orvoshoz fordulást mérsékli. A tiszta viszonyok megteremtésével eltüntethető lehet a hálapénz is. Például a szülészeti ellátásban, néhány milliárd forinttal meg lehetne azt oldani, hogy mindenkinek legyen választott orvosa, aki valamilyen legális jövedelmet kaphatna az államtól szülés levezetéséért.

– Hogyan?

– Például az állam adhatna, címzetten mondjuk százezer forintot minden terhes nőnek arra, hogy az összegből finanszírozza az orvosválasztás költségeit, vagy akár költhetné választása szerint más, a babával összefüggő célra is. Nyilván senki sem fog azért szülni, hogy ezt az összeget megkapja, viszont sokat fehéredhetne ez az ellátás. Nem mondom, hogy az általam javasolt megoldás az egyetlen, de valamit kell tenni a hálapénz kiváltására.

– Visszatérve az Uzsokira helyes eljárás az, ha lemondatják a beteget a TAJ-jogosultságáról?

– Nem tudom pontosan, milyen formulát íratnak alá, valószínűleg arról van szó, tudomásul kell vennie a betegnek, hogy az ellátást, amit ő választ, azt nem fizeti az egészségbiztosító. A lemondatás, mint kifejezés, kicsit rossz ízű, mert az olyan képzetet kelt, mintha ő a továbbiakban, máskor sem kaphatna közfinanszírozott kezelést. Valójában ez nem egy lemondás, hanem a beteg választása két finanszírozási forma közül.

– Mit gondol, több vagy kevesebb a betegjogi probléma, mint amennyi az EBF idején volt?

– Olyan nagy változás nincs. A 2007-2008-as válság óta stabilan ugyanazok a hiánytünetei vannak a rendszernek. Az emberek egyre inkább elkeseredettek, még azt is mondhatom, hogy frusztráltak. Előfordul, hogy valaki azért megy panaszával a bíróságra, mert pénzt remél az egészségügyben átélt sérelmeiért, de emellett nem látszik az a fajta megújulás vagy hatékonyságjavulás, amitől kevesebb lehetne az egészségkárosodással járó kezelési hiba. Sokan bíztak abban, hogy a hátrányai mellett az államosítás, az intézmények egykézben tartása bizonyos racionalitási előnyökkel járhat. Ám ebből betegpanasz oldalon alig érzékelhető valami.  Az EBF megszűnése után évekig a betegek védelmére nem történt semmi, de mintha az elmúlt egy évben a betegjogi képviselők aktívabbak lennének.  Vannak biztató jelek, például mintha az intézményi, belső panaszkezelés is jobban menne, és a korábbi időre jellemző, felháborodott orvosi sértettség, revansvágy mintha visszaszorulóban lenne.

– Van olyan dolog, ami az EBF idején még rendszer-probléma volt, de azóta megoldódott?

– A várólisták, az ellátási egyenlőtlenségek, a hálapénz – ezek voltak a mi problémáink, és úgy tűnik ezek, azóta sem oldódtak meg.  Szerettük volna elérni, hogy csak legálisan mozogjon pénz a rendszerben, próbálkoztunk, hogy legyen egységes díjszabás a térítéses szolgáltatásokban. Fölállítottunk egy indikátorrendszert, úgy tudom, hogy a GYEMSZI továbbra is gyűjtötte az adatokat, de hogy mire jutottak, arról nem tudni semmit. Tény: az ügyfél-barát egészségügy vízió maradt.