Romagyilkosságok: 'figyelemfelkeltésből gyújtogatott' az egyik gyanúsított

A romagyilkosságok egyik gyanúsítottja, K. István tagadja, hogy a gyilkosságok részese lett volna, elmondása szerint ő csak 'figyelemfelkeltés miatt gyújtogatott házakat'.

A Magyar Nemzet szerint K. István gyanúsított védője, Gerecs Krisztián számolt be védence állításáról, miszerint ő a bűncselekmény-sorozatnak csak egyes helyszínein fordult meg. Az ügyvéd szerint bár védence DNS-nyomait rögzítette a nyomozás egyes fegyvereken és lőszereken is, ez még nem bizonyíték arra, hogy embert ölt.

A Nemzeti nyomozó Iroda hétfői közlése szerint a bizonyítékok alapján négy ember gyanúsítható azzal, hogy részt vett a romák elleni bűncselekmény-sorozatban: hárman tettesként, egyvalaki pedig segítőként. Közülük kettőt 9, illetve 8 bűncselekménnyel, egyet 3 bűncselekménnyel gyanúsítottak meg tettesként, további egy ember a gyanú szerint a Tiszalökön 2009. április 22-én elkövetett emberölésben nyújtott segítséget két társának.

Az NNI kilenc súlyos bűncselekmény ügyében folytat eljárást: 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, valamint az idén február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön, augusztus 3-án Kislétán támadtak romákra. A kislétai és a tiszalöki bűncselekményben egy-egy ember halt meg, Nagycsécsen és Tatárszentgyörgyön ketten-ketten vesztették életüket.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.