Rendőrök a Krétakörnél

Kivonult a rendőrség a Krétakörhöz – jelent meg a Magyar Helsinki Bizottság Facebook-oldalán. A jogvédő szervezet munkatársa a helyszínre érkezve megtudta: vaklárma volt, a rendőrök José Manuel Barroso európai bizottsági elnök látogatása miatt tanúsítanak fokozott aktivitást az utcákon.

A Helsinki Bizottság ügyvéd munkatársa kiment a helyszínre, ahogy a közösségi portál írja: „hogy a minden bizonnyal jogszerűen, szakszerűen és főleg arányosan intézkedő rendőröket 'megfélemlítse', a választópolgárokat pedig 'elbizonytalanítsa'." (Ezzel a megjegyzéssel Seszták Ágnesnek a Magyar Nemzetben megjelent vezércikkére utalt, amelyben a szerző a Társaság a Szabadságjogokértnak az Ökotárs-razzia ügyében való fellépéséről azt jelentette ki: "az egész cirkuszról pontosan tudható, hogy arra való, amire a többi nagy, kormányellenes hűhó: megfélemlíteni a rendőrséget, elbizonytalanítani a választópolgárt, sőt rád ijeszteni, hogy te is így járnál, ha megnyikkannál.")

Az ügyvéd a helyszínről azt jelezte, hogy rendőrök nem mentek be az irodába, s mint kiderült, azt nem is tervezték. Az utcákon való fokozott jelenlét az Európai Bizottság leköszönő elnökének, José Manuel Barrosónak budapesti látogatása miatt tapasztalható. Mint írják, a reakciók mindazonáltal jól mutatják, milyen feszült hangulat uralkodik a magyar civil szférában.

A Nemzeti Nyomozóiroda hétfőn tartott házkutatást az Ökotárs alapítványnál.Az aránytalanul nagy erőkkel végrehajtott razzia miatt számos hazai szervezet és ellenzéki párt felszólalt, de a Miniszterelnökség helyettes államtitkára, Csepreghy Nándor is túlzónak nevezte azt.

A Krétakör egyébként külön üzent a magyar nyomozóhatóságnak. Facebook-oldalán a színház tíz évvel ezelőtt bemutatott, Feketeország című előadásának egyik ikonikus részletét, a Nyomozóiroda-rap című dal videofelvételét küldték az NNI-nek azzal az üzenettel: "Hahó, Nemzeti Nyomozók: csak látnátok a kib*szott szemüvegetektől! Mintha lenne az országban elég bűn, amit üldözhetnétek helyettünk. Kösz: magyar állampolgárok." 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.