Pilz Olivér nem akar kormányt buktatni, együttműködni viszont képtelenség

Az oktatási rendszer elleni tiltakozáshullám egyik legfontosabb szervezete, a Tanítanék Mozgalom második vezetője nyilatkozott a Magyar Időknek.
Nem a kormány megbuktatásáért, hanem az oktatási rendszer megváltoztatásáért küzd a Tanítanék Mozgalom - nyilatkozta a kormányzati Magyar Időknek Pilz Olivér. A miskolci Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke volt az első, aki nevét és arcát adta az év elején indult tiltakozási hullámhoz, ő írta azt a nyílt levelet, amely az oktatás tarthatatlan helyzetét tárta fel.

Pilz most kifejtette, hogy a kormánynak az oktatás terén felmutatott teljesítménye elégtelenek, és könnyen el tudja képzelni, hogy a kabinet 2018-ban nem kap bizalmat a folytatáshoz.

Pilz Olivér
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A miskolci pedagógus szerint mozgalmuk bármilyen, nem szélsőséges erővel kész tárgyalni, mert a mostani kormánnyal nem lehet érdemben együttműködni. Pilz elmondta, hogy az Emminél több egyeztetést is kezdeményeztek, de sosem jártak sikerrel.

Kifogásolta a Köznevelési Kerekasztal létrehozását, nem kis részben éppen azért, mert annak résztvevői többször jelezték, hogy az észrevételeiket egyáltalán nem vették figyelembe. A legmarkánsabb példa a szakképzés átalakítása, amelyet egyetlen szakmai szervezet és érdekképviselet sem támogatott.

Néhány nappal ezelőtt a Fidesz által személyében is durván támadott Pikli István beszélt a lapnak arról, hogy a pedagógusok mozgalmának nem a kormányváltás a célja.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.