Öt éve pereskednek a vörösiszap-károsultak

Tavaly, a vörösiszap-katasztrófa negyedik évfordulóján még úgy tűnt, hiába nyernek sorra a károsultak a bíróságon, a felszámolás alatt álló MAL Zrt. egyetlen fillért sem fog kifizetni a nem vagyoni károk címén megítélt összegből. Idén februárban azonban fordulat következett be az ügyben: az állam magára vállalta, hogy a jogerős verdikt kihirdetése után mindenkinek átutalja a pénzt – mondta kérdésünkre Magyar György, akinek az ügyvédi irodája mintegy harminc családot képvisel.

Ügyfeleik közül a legtöbbet, 32 milliót az a család kapta, amelynek meghalt a gyermeke, míg másnak tízmillió feletti összeget ítélt meg a bíróság, mert a nagyszülő életét vesztette. Magyar György szerint a kártérítés mértéke függ az érintettek számától, illetve a sérülések mértékétől, s jellemzően hat-nyolc millió forintról lehet szó. A kárigény egyébként összességében kétszázmillió körül lehet.

A perek fele már jogerősen lezárult, és ekkor a megyei kormányhivatalhoz be kell nyújtani az ítéletet és más dokumentumokat, s heteken belül fizetnek. Ugyanakkor az állam kicsinyességét mutatja – tette hozzá az ügyvéd –, hogy kamat és a perköltség nem jár, miközben ezek is jelentős tételek lennének.

Nagyjából 15 ügyben még folyik az eljárás, bár ezek közül hat-nyolcban van elsőfokú ítélet – tájékoztatott Magyar György. Mindössze eddig sikerült öt év alatt eljutni, de az ügyvéd bízik benne, hogy a hatodik évfordulóra talán mindenki a pénzéhez jut. Egyébként szerinte az állam az egész ügyet katasztrofálisan rosszul kezelte, hiszen az adományokból összegyűlt 2,2 millió forintból a károsultak egyetlen fillért sem kaptak, ráadásul az érintettek jelentős részével sikerült nyilatkozatot aláíratni arról, hogy a nem vagyoni kára megtérítése érdekében nem indít pert.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.