Orbánfej: felmentette Dopemant a bíróság

Bűncselekmény hiányában felmentette a Budai Központi Bíróság a nyilvánosan elkövetett garázdaság vádja alól Dopemant. A rapper az Együtt és a Szolidaritás Mozgalom 2013. szeptember 29-i politikai performanszán belerúgott egy hungarocell Orbán-szobor fejébe.

A Dopeman néven ismertté vált Pityinger Lászlót olyan magánszemélyek jelentették fel, akik nem voltak ott az eseményen, a tévében látták a felvételeket, és arra hivatkoztak, hogy megbotránkoztatta őket a Dopeman művésznevű énekes "riadalmat keltő" tettével.

Gebe Zoltán bíró az indoklásban arra hivatkozott, a rúgó mozdulat "a pillanat szülte fricska" volt, része a tiltakozó gyűlésnek, ha Dopeman bűncselekményt követett volna el, a helyszínen jelenlévő rendőröknek hivatalból eljárást kellett volna indítani, ez azonban elmaradt.

- A tanúk úgy nyilatkoztak - mondta a bíró -, hogy valamennyiüket az '56-os eseményekre emlékeztette őket a szobor ledöntése, a vádlott szerintük ezzel keltett megbotránkozást. Gebe Zoltán hozzátette, többen amiatt háborodtak fel, hogy konkrétan Orbán Viktor szoborfejébe rúgott bele a rapper, mások, például a szervezők semmi riadalmat nem tapasztaltak a helyszínen.

A bíróság kizárólag jogkérdésben döntött, szögezte le a bíró, azt vizsgálta, hogy Pityinger kimerítette-e a garázdaság bűntettét. kirívóan erőszakos és közösségellenes volt-e. A rúgás, mely sérthette ugyan a jó ízlést, spontán cselekedetnek minősült, a nyomozó munka a feljelentések rendszerezésére korlátozódott, a tanúk közül többen rosszul emlékeztek, és számos alkalommal a véleményük vezette őket. A műfej elrúgása miatt becsületsértési ügyben csak "az érintett" perelhetett volna, azért nem került erre sor, mert Orbán Viktor sem akarta.

Dopeman az ítélet kihirdetését elfogadta, és azt mondta, bízott a bíróságban, noha a rendőrségnek és az ügyészségnek a generált és manipulált tanúkkal az volt a célja, hogy közönséges bűnözőt faragjanak belőle "egy bagatell ügy kapcsán". Orbán szerinte azért nem tett följelentést, mert akkor belépett volna a bírósági térfélre, és nem akarta, hogy vele egy szintre kerüljön.

- Megosztó figura vagyok, de nem rossz ember - jelentette ki Dopeman a tárgyalás után -, a véleményemet fejeztem ki, ha valakit megsértettem az akcióval, azért már elnézést kértem. Az ügyet politikai megrendelésre fújták föl, és találtak hozzá lelkes házmestereket.

Arra a kérdésre, hogy mit tenne, ha Orbán Viktor rugdosná az ő hungarocell fejét, azt felelte, nem bánná; ha a miniszterelnök Dopeman-címkés labdákkal szeretne játszani a stadionjaiban, azt különösen élvezné.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész fellebbezett.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.