galéria megtekintése

Micsoda véletlen: Fidesz-tagok tanúskodtak Dopeman ellen

10 komment


Rab László
NOL

A felháborodott tanúk meghallgatásával folytatódott a Pityinger László elleni per, a Dopeman művésznéven működő rappert garázdasággal vádolják. A büntetőper tárgya az a 2013. szeptember 29-i Clark Ádám téri performansz, amelyet a Szolidaritás Mozgalom és a Bajnai Gordon vezette Együtt szervezett. Itt döntötték le a hatalom ellen tiltakozók jelképesen Orbán Viktor hungarocell szobrát, a fejet pedig, amely a műsorvezető lába elé gurult, Dopeman továbbpöckölte.

Orbán fejének „elrúgását” adták a tévékben, utána össznépi feljelentéshullám vette kezdetét. Gebe Zoltán bíró kedden folytatta az eset kapcsán riadalmat és félelmet érzők tanúként történő meghallgatását. A Budai Központi Járásbíróságon zajló per újabb szakaszában a fő tanulság az volt, hogy többségében a Fidesz párttagjai tettek igen szakszerű, olykor formailag teljesen egyforma följelentést, és egy-egy tanú szerette volna tagságát homályban hagyni.

Dopeman érkezik a bíróságra
Dopeman érkezik a bíróságra
Soós Lajos / MTI

– Tagja-e a Fidesznek? – kérdezte a Dopeman oldalán ténykedő Hüttl Tivadar, a Társaság a Szabadságjogokért ügyvédje az egyik tanútól, aki rögtön a legfőbb ügyészhez fordult följelentésével.
– Nem kívánok válaszolni – mondta a tanú.
– Az nem lehetséges – szólt közbe a bíró.
– Akkor igen – felelte rövid habozás után a tanú.

 

Egy másik tanú – aki Futó Barnabás ügyvéd társaságában érkezett –, úgy fogalmazott, az háborította fel leginkább, hogy annak az „élő és karizmatikus” Orbán Viktornak a szobrát gyalázták meg, aki „éjjel-nappal dolgozik a hazánkért”. Állampolgári kötelessége volt a feljelentés, mondta a 67 éves tanú. Amikor a bíró azt kérdezte tőle, mit tett volna, ha Gyurcsány Ferenc szobrával csinálták volna ezt, azt felelte: – Fölháborított volna, de nem mentem volna el vele a bíróságra.

A 4-es számú tanú azt is Dopeman bűnlajstromára írta, hogy miatta került stresszes helyzetbe, ráadásul két napot is elvettek tőle, mert el kellett jönnie a tárgyalásra. A bíró csöndben figyelmeztette, hogy a följelentés általában azzal jár, hogy az embernek tanúskodnia kell. A vádlottak padjáról Bajnai Gordont és Kónya Pétert is hiányoló 81 éves tanú, a Fidesz szentendrei tagja úgy fogalmazott, hogy ezt a bűnös cselekedetet „nem szabad megtorlás nélkül hagyni”. – A Békemeneten mindig ott vagyok, fagyba', hóba', hidegbe' – fogalmazott a tárgyalás szünetében magát elsíró hölgy, aki komolyan vette, hogy Orbánék nem tettek ugyan jogi lépéseket, de a párttagokra „bízták”, hogy ezt meglépjék. Akik a jelek szerint fegyelmezetten beadták jogászi hátszéllel készült följelentéseiket.

A perbe fogott rapper, aki az eset után rögtön elnézést kért azoktól, akiknek megsértette az érzékenységét, most arról beszélt, nem jó, hogy „a gumicsont-ügy” miatt megfenyegették a Facebookon az eljáró bírót. Mint mondta, a bírónak, az ügyésznek el kell végeznie a dolgát, sajnálatos, ha a tanúk alkalmi jogfilozófiai előadásokkal traktálják a jog tudorait. – A véleményem sérthette mások ízlését, de az erőszaknak nyoma sem volt abban, amit tettem – ismételte meg álláspontját, és azt is megérti, hogy a miatta felháborodott tanúk nem emlékeznek a politikai túloldal alakjai portréjának leköpésére, szalmafigurájának elégetésére. – A másfajta vélemény demokratikus jog – jegyezte meg Dopeman –, éltem vele. Arról, hogy a Kádár-korszak így él tovább, talán nem én tehetek.

A következő tárgyalási napon azokat a tanúkat hallgatják meg, akik nem háborodtak fel az eset kapcsán. Miután ők is lehetnek néhányan, az ítéletre egyelőre várni kell.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.