galéria megtekintése

Előválasztás vagy a nihil

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 15. számában
jelent meg.

Horn Gábor
Népszabadság

Többször írtam, írtunk az előválasztásról. A Republikon Intézet komplett elképzelést tett le az asztalra, amit egy konferencia keretében meg is vitattunk. Az azóta folytatódó vitákra tekintettel azonban szükségesnek látom, hogy ismét megszólaljunk az előválasztás ügyében. Annál is inkább, mert minden cselekvés kimozdíthatja a holtpontról az ellenzéket, s ez olyan aktivitásra sarkall, amelynek szinte kizárólag pozitív következményei lehetnek az egész országra nézve – már ha tenni is akarunk valamit az Orbán utáni világért.

Az első és legfontosabb kérdés, hogy miért van egyáltalán szüksége a baloldali és liberális magyar ellenzéknek, ideértve az ezt az értékrendet választó és politikai szerepet vállaló civileket is, ilyen költséges és bonyolult, ezer veszélyt rejtő ismeretlen vállalkozásra.

Válaszként majdnem elegendő lenne a 2014-es választás kudarcára hivatkozni. A magyar választók a bal- és liberális oldalon nem fogadták el a titkos pártirodákban vagy magánlakásokban létrehozott rosszkedvű, még az érintett pártelitek által is csak negyedszívvel támogatott alkut, ami végtelen és féktelen egyeztetések után létrejött.

 

A szinte az utolsó pillanatban megkötött megállapodást maguk az alkut kötő felek kérdőjelezték meg szinte naponta a minimálisra szűkülő kampány időszakában. Nem lehetett más az eredmény, mint súlyos vereség. Egyéb fontos okai is voltak a kudarcnak, de önmagában ez is garantálta a biztos bukást.

– Nem tudom, mekkora sikere lenne egy előválasztásnak, de egy előelutasítás biztosan megmozgatná az egész országot!
– Nem tudom, mekkora sikere lenne egy előválasztásnak, de egy előelutasítás biztosan megmozgatná az egész országot!
Marabu

Ennek a heterogén, de alapcéljában egyező csoporthalmaznak két alapvető problémával kell megküzdenie. Az egyik a hiteltelenség, a másik a szétaprózottság és az ebből következő folyamatos konfliktusok, egymást lejárató szembenállások. Lehet persze erre azt mondani, hogy tűnjenek el a régiek, és jöjjenek az újak, de a valóság az, hogy jelentős, néppárti méretű támogatottsággal csak az MSZP rendelkezik; rajta kívül értelmezhető támogatottsággal kizárólag a Gyurcsány-korszakot leginkább vállaló DK bír.

Az új alakulatok nincsenek a választók számára érzékelhető mértékben jelen. (Ez alól kivétel a bejutási küszöb körül tanyázó LMP, de az ma már sem öndefiníciója, sem a választói számára nem tartozik ebbe a csoportba.) Az az értelmiségi vágykép tehát, hogy jöjjenek az újak, és tűnjenek el a régiek, kicsit sem találkozik az Orbán-rezsimet leváltani akaró választók elképzelésével. A megoldás: rá kell és rá lehet bízni magára a választóra, hogy döntsön, ki képviselje. Ez önmagában hitelesítő, bizalmat erősítő aktus. Mind a 106 egyéni körzetben és a miniszterelnök-jelölt személyének a kiválasztásában kell és lehet támaszkodni a hazája jövőjéért egyre inkább aggódó baloldali és liberális választóra.

Ezzel lehetőség nyílik civil jelöltek egységes támogatására is, hiszen a helyi előválasztáson az érintett szervezetek által közösen kialakított értékeket vállaló és a szervezetek támogatását elfogadó jelöltek indulhatnának az előválasztáson. A listaállítás problémájára pedig számos megoldás kínálkozik: akár az előválasztáson a pártokra adott szavazat, akár a jelöltekre adott szavazatok jelölő szervezetek szerinti összesítésével.

Külön előnye egy ilyen, 2017 tavaszán lebonyolításra kerülő választásnak, hogy a bal- és liberális oldal lehetőséget kapna az egyébként egyre szűkülő médiatérben önmaga megmutatására. Ez a lehetőség egyben kötelezettség is. Nem lehet egy ilyen szisztémában megúszni a választók közvetlen elérését, nem lehet a túlélésre játszani, alibizni. Oda kell menni, fel kell szántani az országot, el kell érni minden egyes potenciális választót. El kell végezni időben a 2014-ben el nem végzett feladatot. Egy ilyen hónapokig tartó belső kampány valódi vitákra, megmérettetésre ad lehetőséget. Az előválasztást megnyerő, minden megyeszékhelyen az indulók vitáinak keretei között bemutatkozó miniszterelnök-jelölt az ország egésze előtt tudja bizonyítani alkalmasságát, felkészülve ezzel a 2018-as csatára is.

Kell a politikai innováció, a hagyományos eszközökkel, források és média nélkül nem lehet legyőzni az egyre elszántabb és eszközeiben nem válogatós Orbán-rezsimet. Közös érdeke ez mindenkinek, aki azt gondolja, hogy nagyon rossz irányba mennek a dolgok. De ehhez valódi alternatívát jelentő kínálat kell. Jöhetnek a semmiből előtűnő új alakulatok, összekaphatják magukat a régiek, és odaállhatnak a választóik elé. Nem egymás zsarolása, a megállapodás állandó kényszere által születik meg a döntés, hanem a változást akaró választó dönthet arról, hogy merre tovább.

Nem nagyon látni más megoldást. Lehet azt hajtogatni, hogy legyen végre egy párt, de ettől nem lesz. Az ezen az oldalon jelenleg választható pártok tényleg nagyon különbözőek, nem várható el tőlük, hogy adják fel identitásukat, és nem is lenne jó, ha ezt tennék. A sokszínűség erénye is lehet ennek az oldalnak, nem feltétlenül a halála.

Van sok probléma az általunk kigondolt előválasztási rendszerrel. Valódi kérdés,miként lehet megakadályozni, hogy meghekkeljenek egy ilyen rendszert, de ezekre szerintem találhatók értelmes válaszok. Ha fizetni kell egy kicsit, ha regisztrálni kell, ha személyesen el kell menni és ott szavazni, ezek mind garanciák a szervezett zavarkeltés ellen.

Azt is lehet mondani, hogy kevesen mennének el, nagyon alacsony lenne a részvétel, apátia van, ráadásul az emberek félnek az aktuális hatalomtól, itt pedig nyíltan fel kell vállalni a személyes részvételt. Ezzel szemben áll az a tény, hogy fontos ügyekben jól szervezett tüntetésekre nagyon sokan elmennek, és itt most nem is kell Budapestre jönni, házhoz megy az országos politika. Kell hogy legyen ebben az országban sok százezer polgár, aki azt gondolja, nem jó ez így, legyen másként, és ha tényleg számít a szava, részt vesz egy ilyen előválasztáson.

Az is fontos kérdés, honnan kerül pénz egy ilyen választásra. Részben persze válasz erre az egyéni befizetés, de persze pénzbe, nem is kevésbe kerül maga a kampány is; de ez előkampányként mindenképpen megtérül a 2018-as választáson.

Az előválasztás arra sarkallja helyben és országosan a politikusokat, hogy kiválasszák a legjobbat, és versengjenek. Számos konfliktus nyilván felszínre kerül majd, de annál jobb: ezeken már az éles választási kampányra túl lesznek. Addigra kiválasztódik az a jelölt, aki helyben a legnagyobb bizalmat kapta, és optimális esetben mögé állnak az ugyanazért a célért küzdő, de az előválasztáson kevesebb voksot begyűjtő jelöltek és jelölő szervezetek.

Az előválasztás prominens célja, hogy aktivizálja az ellenzéki szavazókat az ország teljes területén: így érhető el, hogy a közös jelölt ne csupán a fővárosiak vagy a megyeszékhelyen élők jelöltje legyen, hanem olyan személy, akit az ország egésze választ. Továbbá a helyi viták segítségével láthatóvá válnak azok a helyi ügyek is, amelyek a kampány során is megjelenhetnek mint a választókerület releváns problémái.

Bizonyára sok botorság, kínos jelenet is lesz majd az előválasztáson, s ezeket a jobboldali média fel is nagyítja majd.

Azonban legelsősorban: rengeteg munka lesz és a választókra fókuszált figyelem. Ez utóbbi pedig nagyon hiányzik a mai ellenzéki, illetve bizonytalan szavazók létélményéből, és ez hiányzik az egy célért, egymással versengő pártoknak is.

Megspórolható az előválasztás, csak kérdés, hogyha mindig mindent „megúszva” megfáradt közlemények kiadásában és belső harcokban merülne ki az ellenzék tevékenysége, akkor miért szavazna nekik bizalmat bárki is.

A szerző a Republikon Alapítvány elnöke

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.