Orbán szerint provokáció Zoltai kinevezése

Orbán Viktor valószínűleg nem tudott arról, hogy első számú minisztere Zoltai Gusztávot nevezi ki tanácsadójának. Lázár János döntését nem tudják megemészteni a Fidesz köreiben.
Magyarázkodásra kényszerült a kormányfő a volt Mazsihisz-vezető tanácsadói kinevezése miatt. A VS.hu értesülései szerint a miniszterelnök már csak a kész tényekről értesült, Lázár nem tájékoztatta céljairól. Orbán azzal próbálta meg hárítani a felelősséget, hogy a kinevezés csak provokáció, és annak megfelelően kell kezelni.

A portál szerdán szembesíteni próbálta Orbán Viktort a kinevezést ért bírálatokkal, ám ő csak annyit válaszolt az újságíróknak, hogy ne őt kérdezzék, mert a döntés Lázár Jánosé volt, az ő tanácsadója Zoltai.

A lap megfogadta a miniszterelnök tanácsát, és megkeresték a Miniszterelnökség vezetőjét, aki azt nyilatkozta, nem foglalkozik a bírálatokkal. Mindenki olyan tanácsadókat nevez ki, amilyeneket akar – tette hozzá.

Zoltai Gusztáv korábbi Mazsihisz-ügyvezető kinevezését többen bírálták a párton belül és kívül. Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója például azt mondta, hogy a volt munkásőr kinevezése helytelen, Zoltai megtestesíti mindazt, ami ellen a Fidesz létrejött.

A frakciótagok közül eddig csak Gulyás Gergely kritizálta nyíltan a kormánytanácsadó kinevezését, de a lap információi szerint egymás között a Fidesz és a KDNP tapolcai szezonnyitó frakcióülése óta zúgolódnak a politikusok. A kinevezésen kiakadt például Kövér László házelnök is.

A VS-nek nyilatkozó kormányzati források szerint Zoltai kinevezését Lázár kifejezettnek fricskának szánta, amellyel a kormánnyal szemben álló zsidó szervezetekben zavart tud kelteni. Zoltai volt az, aki korábban tüntetéseket szervezett a Szabadság térre tervezett, majd felállított német megszállási emlékmű ellen, élesen bírálta a kormányt a szobor miatt. Ezért is lephette meg a zsidó közösségeket tanácsadói megbízatása.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.