Lázár: Nem baráti a kapcsolatom a miniszterelnökkel

Lázár János azt mondta az ATV Szabad szemmel című műsorában, hogy kapcsolata Orbán Viktorral nem baráti, hanem munkakapcsolat. Mindenesetre a miniszterelnök kérésére elment kávézni Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgatóval, és kibékültek, „nagyon jó kávét” kapott.
„A kapcsolatom miniszterelnök úrral munkakapcsolat és nem baráti kapcsolat, nem a szabadidőnk közös eltöltésére szövetkeztünk” – mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter az ATV Szabad szemmel című műsorában.

Lázár János szerint az ellene és munkatársai ellen kormányközelinek mondott lapokban indított támadások – miszerint Simicska-közeli munkatársai vannak – annak köszönhetőek, hogy folyik az Első Nemzeti Közműszolgáltató kialakítása, amely négymillió háztartás számára kíván áramot és gázt szolgáltatni nonprofit alapon. A maga részéről az ellene indított támadásokat az ezzel kapcsolatos „érdekellentéteknek" tulajdonítja.

Lázár János beszélt arról is, hogy a Figyelő című hetilapban megjelenteknek megfelelően kibékült Csányi Sándorral. Az OTP elnök-vezérigazgatójával Orbán Viktor kérésére találkozott, ám azt nem árulta el, hogy „békülésnek” tekinti-e a Csányival folytatott megbeszélést. Mindenesetre „nagyon jó kávét” kapott – árulta el.

Az elmúlt napokban Tarlós István főpolgármester és a kormány között kialakult BKV-vitáról elmondta: ő és Tarlós a jelek szerint kedvüket lelik abban, hogy időnként „megszurkálják egymást”, de ami a vita lényegi részét illeti: szerinte volna fantázia abban, hogy az állam átvegye a fővárostól a BKV teljes működtetését.

Lázár János az interjúban beszélt arról is: az Európai Bizottság téved, amikor úgy vélekedik, hogy Paks 2 a jelenlegi energiaárak mellett nem fog tudni állami támogatás nélkül működni. Ez ügyben a miniszter arra a tanulmányra hivatkozott, amelyet a kormány decemberben hozott nyilvánosságra, és amelyet a Rotschild-csoport készített az erőmű megtérüléséről. Arra a kérdésre, hogy tekinthető-e Paks-ügyben függetlennek egy olyan vállalkozás, amely szerepet játszott Paks 2 pénzügyi hátterének megteremtésében, Lázár „provinciálisnak” nevezte a kérdés mögött rejlő megközelítést. Lázár János úgy látja: fél éven belül Magyarország lehívhatja és le is fogja hívni az erőmű építésére folyósítandó orosz hitel első részletét.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.