Kiszállt az ügyészség a közröhejjel fenyegető perből

Amint az várható volt, az ügyészség kihátrált a volt siófoki polgármester rágalmazási ügye mögül. A vádhatóságot – vélhetően – az vitte erre, hogy a potenciális gyanúsítottak száma elérte a háromezret.

Balázs Árpád, Siófok volt polgármesterének rágalmazási ügye újabb fordulatot vett, mert mint azt a Kaposváron szerkesztett sonline.hu híréből megtudtuk, a Somogy Megyei Főügyészség a továbbiakban nem vállalja a közvádló szerepét a történetben.

Mint arról írtunk, Balázs a Facebookon 2014 februárjában megjelent írás miatt indított magánvádas eljárást, rágalmazás gyanújával. A cikk arról szólt, hogy 2014-ben a Balázs vezette önkormányzat egy 66 négyzetméteres, belvárosi lakást feltűnően olcsón, a piaci ár negyedéért adott el. A tavalyi választást elbukó fideszes ex-polgármester a visszafogott hangvételű cikk szerzőjét és az írás megosztóit vélte rágalmazónak. Később a megyei főügyészség közvádassá nyilvánította az ügyet, s ennek hatására a rendőrség  a cikk 13 azonosítható megosztóját meggyanúsította (a szerző kilétét nem sikerült kideríteni). A gyanúsítottakat bűnügyi nyilvántartásba vették, divatos szóval: rabosították.

Az eset nyomán egyre többen osztották meg a cikket, a gyanúsítottakkal sorsközösséget vállalva. Amikor ez a szám meghaladta a kétezret, megkérdeztük az ügyészséget, hogy  meggyanúsítják-e az újabb megosztókat, de nem kaptunk választ. A lapunknak nyilatkozó jogi szakértők azt prognosztizálták, hogy az ügyészség – várhatóan – kiszáll az ügyből, mert ha nem teszi, akár több tízezren is megosztják majd a cikket, s a vádhatóság közröhejjé válik. A lapunkban megszólaló jogászok azért is értelmetlennek tartották az ügyészség szerepvállalását, mert az Alkotmánybíróság állásfoglalása szerint a közszereplőknek el kell viselniük a munkájuk kapcsán őket érő kritikát.

Szakértőinknek igaza lett, mert a megyei főügyészség szombaton közleményt küldött a sonline.hu-hoz, s abban a lapot arról tájékoztatta, hogy az ügy magánvádas perként folytatódik. A fentiekből adódik, hogy a megosztók rabosítása megszűnik, s a nyilvántartás számára róluk készült fotókat és ujjlenyomatokat meg kell semmisíteni. Egyébként a megosztók száma mostanra elérte a háromezret.

Amúgy a rágalmazási eljárást elindító cikk megosztói úgy látták: az ügyészség politikai megrendelésre cselekedett, s célja az volt, hogy elijessze a közélet iránt érdeklődő választópolgárokat a vezetői döntések kritikájától. A történet olvasói azt is felvetették, hogy az ügyészség miért a megosztókat rabosítja, miért nem inkább az említett ingatlaneladás meglepően alacsony árának okát vizsgálja?

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.