Kétezer embert kellene rabosítani a bukott fideszes polgármester miatt

Egyre szaporodik a volt siófoki polgármester, Balázs Árpád állítólagos rágalmazóinak száma.
A tavalyi választáson vereséget szenvedő fideszes politikus februárban egy interneten megjelent írás szerzőjét és a cikk megosztóit rágalmazásért feljelentette. A Somogy Megyei Főügyészség közvádassá nyilvánította az ügyet, s 13 embert meggyanúsított és bűnügyi nyilvántartásba vett.

A gyanúsítottak csak megosztói voltak a bejegyzésnek, a szerzőt nem sikerült azonosítani. Az írás arról szólt, hogy 2014-ben a siófoki önkormányzat egy lakást a piaci ár ötödéért adott el. A rabosítások közfelháborodást okoztak, a cikket az elmúlt napokban több mint 2100-an osztottak meg, ennyien vállaltak sorsközösséget a gyanúsítottakkal.

A felháborodott megosztók nem értik, miért az egykori polgármester kritikusait vizsgálja a rendőrség és az ügyészség, miért nem a fura lakáseladást. A gyanúsítás azért is érthetetlen, mert a cikk kritikája visszafogott, a közszereplők sokkal keményebb kritikát is kénytelenek eltűrni. Ezért a gyanúsítottak úgy vélik, hogy az ügyészség politikai utasításra vállalta a közvádló szerepét.

Szerettük volna megtudni a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságtól, hogy meggyanúsítják-e mind a 2100 megosztót, ám nem válaszoltak, ahogy a nyomozásban meghatározó szerepet vállaló ügyészség sem.

Független jogászokat is megkerestünk, ők biztosak abban, hogy a nyomozóhatóság nem gyanúsítja meg az újabb megosztókat, mert ez felesleges költséggel járna, ráadásul így akár több tízezerre is gyarapodhatna a megosztók száma. Ez pedig közröhejjé tenné a vádhatóságot és eljárását, vélte a pécsi jogi kar egyik tanára, aki azt prognosztizálta, hogy az ügyészség ejteni fogja a vádat, s az ügy Balázs Árpád magánvádas pereként zajlik majd a bíróságon.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.