„Még most is anyagyilkost látnak bennem”

Ifj. Schönstein Sándor korábban normális, átlagos egyetemista volt, bulizott, társaságba járt, komoly párkapcsolata volt, de a börtönben töltött idő mindent megváltoztatott – hangzott el a meggyilkolt képviselő fiának kártalanítási perében.

– Ez a srác nem az a srác, aki korábban volt. A börtönben megtört, s olyan bizonytalan lett, mint aki talajt vesztett – mondta tanúvallomásában Cz. Erika ma a Debreceni Járásbíróságon, ahol folytatódott az édesanyja, Balla Irma fideszes képviselő meggyilkolása miatt elítélt, majd jogerősen fölmentett ifj. Schönstein Sándor kártalanítási pere a magyar állam ellen.

Mint beszámoltunk róla, Balla Irmát 2007-ben brutális kegyetlenséggel ölték meg otthonában. Holttestére a fia bukkant rá, akit a gyilkosság után egy évvel tartóztattak le. Tizenöt évre ítélték, de később jogerősen fölmentették. A jelenleg 37 éves, gazdasági informatikus végzettségű férfi az összesen 23 hónapnyi előzetes fogva tartásáért vagyoni kártalanításként mintegy 14 millió forintért, nem vagyoni kártalanítás gyanánt pedig 6 millió forintért perelte be a magyar államot.

Schönstein Sándor ártatlannak bizonyult édesanyja meggyilkolásában
Schönstein Sándor ártatlannak bizonyult édesanyja meggyilkolásában
Konyhás István / Népszabadság

Indoklása szerint a rács mögött töltött idő lelkileg és testileg megviselte, depresszív, magába forduló ember lett, emésztési zavarai és alvási problémái vannak, klausztrofóbiája alakult ki, s a rossz látási viszonyok miatt megromlott a szeme. Keresetlevelében kifejtette: párkapcsolata megszakadt, tágabb környezetében börtöntöltelékként könyvelték el, egyetemi tanulmányait nem tudta befejezni, kárba veszett nyolc félévnyi befizetett költségtérítése, nem beszélve arról, hogy mivel börtönbe került, értelemszerűen nem tudott állást vállalni, így jövedelme sem keletkezett.

A Debreceni Járásbíróságon ma olyan tanúkat hallgattak ki, akik évtizedek óta közel állnak a családhoz, így be tudtak számolni arról, hogy Schönstein Sándor miképpen változott meg a börtönben töltött hónapok alatt.

A debreceni Cz. Erika 1981 óta volt a meggyilkolt Balla Irma barátnője, így eléggé régóta ismeri a képviselő fiát. Mint mondta, korábban Sándor normális, átlagos egyetemista volt, bulizott, társaságba járt, komoly párkapcsolata volt, de a börtönben töltött idő mindent megváltoztatott.

A tanú azt mondta: korábban órákig lehetett beszélgetni a fiúval, ám mára Sándor depresszívebb, visszahúzódó alkat lett, akit rettenetesen megviselt az a tény, hogy ártatlanul ítélték el. Csalódott az igazságszolgáltatásban, s nem akarta elhinni, hogy mindaz, ami történt, vele esett meg. Ma is szembesülnie kell azzal, hogy sokan gyanakodva tekintenek rá, s potenciális anyagyilkost látnak benne.

Az asszony szerint Sándor a börtönben „megtört”, de nem csak lelkileg, hanem testileg is kikészült. Az egészségi állapota romlott, a börtönben töltött idő óta szemüveget kell viselnie, és sérelmezi azt is, hogy a letartóztatása alatt nem látták el az egyik beteg fogát, így azt ki kellett húzni. Cz. Erika azt mondta: Sándor korábbi párkapcsolata azután ment tönkre, hogy a fiú kikerült a börtönből, a régi barátnője ugyanis „nem ugyanazt a fiút kapta vissza, akit megismert”.

A per május végén Budapesten folytatódik, ahol további tanúkat – rokonokat, barátokat – hallgatnak meg azzal kapcsolatban, hogy meglátásuk szerint mennyit romlott a börtönben Schönstein testi és lelki kondíciója.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.