Így védi Sesztákot a kormányszóvivő

Kurucz Éva szerint a gazdasági szereplők reménytelen próbálkozása, hogy megpróbálják lejáratni a nemzeti fejlesztési minisztert. Seszták is megszólalt: nem mond le és perel.

Eddig sem engedtünk és ezután sem fogunk engedni a politikai és üzleti nyomásnak - így reagált Kurucz Éva kormányszóvivő arra, hogy - a Népszabadság cikksorozata nyomán - a Magyar Nemzet és az ellenzéki pártok is lemondásra szólították fel Seszták Miklós nemzeti fejlesztési minisztert.

Ahogy arról beszámoltunk, Seszták véthetett az ügyvédek etikai szabályzata ellen azzal, hogy ügyvédként ellenjegyzett olyan cégpapírokat, amelyeken ő maga is aláíró. Ezen kívül több száz olyan cég alapításában működött közre, amelyek szinte kivétel nélkül jelentős köztartozásokat felhalmozva szűntek meg. Azt is megírtuk korábban, hogy Seszták Miklós minisztériumában a kormánytisztviselők nagy többségét elbocsátották. Az NFM szerint az átalakítások része a folyamat.

A kormányszóvivő az ügy kapcsán a következőket nyilatkozta: „Jól látszik, hogy a kormány intézkedései súlyosan sértik egyes gazdasági szereplők pénzügyi érdekeit. Ilyen intézkedés a rezsicsökkentés, a reklámadó, vagy az agrártámogatási rendszer átalakítása".

A nemzetgazdasági minisztert lejárató cikkeket és a személyét érő támadásokat ezeknek a döntéseknek tulajdonította a szóvivő, majd kijelentette: a politikai és üzleti nyomásnak eddig sem engedtek, és ezután sem fognak.

Csütörtökön az ügyben megszólalt maga az érintett is. Seszták Miklós az új Puskás Ferenc Stadion látványterveit bemutató  sajtótájékoztató után kérdésre kijelentette, hogy nem tervezi lemondását, és hangsúlyozta, hogy nincs köze a Cipruson bejegyzett Minotax nevű céghez (az ismeretlen tulajdonosi háttérrel rendelkező, offshore Minotaxról írtuk, hogy a cég megjelenik számos, a miniszterhez köthető cég tulajdonosai között).

Arra a kérdésre, miszerint van vagy volt-e bármilyen kötődése offshore céghez akár személyesen, akár családtagon keresztül, Seszták Miklós úgy fogalmazott: "úgy érzem, ez kétségbeesett emberek reménytelen próbálkozása". Hozzátette: meg fogja tenni a "szükséges és elégséges lépéseket", annak érdekében, hogy ezeknek a próbálkozásoknak véget vessen.

Azokra a hírekre reagálva, miszerint olyan cégnek is kültagja volt, amelynek ugyanakkor Seszták ügyvédi tevékenységet is végzett, a miniszter azt közölte: "javaslom, hogy elemezzék az etikai szabályzat idevonatkozó részét, és ne keverjük össze a polgárjogi viszonyból eredő szerződéskötési tilalmat a cégjogi tilalommal".

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.