galéria megtekintése

Seszták Miklós véthetett az ügyvédek etikai szabályzata ellen

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 28. számában
jelent meg.


Marnitz István
Népszabadság

A kamarai előírások tiltják a saját szerződések ügyvédi ellenjegyzését, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter azonban olyan cég esetében járt el ügyvédként, amelyben kültag is volt.

Seszták miniszter és a Rogán-család vasárnap a Hungaroringen
Seszták miniszter és a Rogán család vasárnap a Hungaroringen
Kurucz Árpád / Népszabadság

Véthetett az ügyvédek etikai szabályzata ellen Seszták Miklós nemzeti fejlesztési tárcavezető azzal, hogy ügyvédként ellenjegyzett olyan cégpapírokat, melyeken ő maga is aláíró. Mint arról beszámoltunk, Seszták Miklós júniusi miniszteri meghallgatásain nem fedte fel az igazság minden részletét, amikor azt állította: mindeddig egyetlen vállalkozásban volt részesedése, másról nem tud.

Sok esetben értelmetlenül hibázhatott

 

Aznapi lapszámunkban közöltük, hogy az elektronikus adatbázisok tanúsága szerint 1998 és 2001 között a Kisvárdán bejegyzett Nagy és Társa Bt.-ben is kültag volt. Kilépése után a céget átnevezték Balla Tibor és Bandi Bt.-vé, 2003-ban felszámolták, 2005-ben megszűnt.

Az üléseken lapunkat citálva is kitartott amellett, hogy ilyenről nincs tudomása. Az adminisztrációs hiba lehetőségét nem zárta ki, de – cégjogászként egy fura fogalmat bevezetve – rögzítette: „szándékos tulajdonszerzése” bizonyosan nincs.

A miniszter...
A miniszter...
Teknős Miklós

Szombati számunkban azonban már a fejlesztési tárca elismerte a tulajdonlást. Megírtuk: Seszták Miklós a Nagy és Társa Bt. számos dokumentumát saját aláírásával szentesítette. Mi több, a cég ügyvédjeként több esetben saját maga igazolta az általa aláírt papír hitelességét.

A Haváz Bt. esetében a kültagi viszonyának megszüntetéséről szóló papírt jegyezte ellen saját ügyvédi pecsétjével és aláírásával. Ennek kapcsán több súlyos aggály merül fel.

A Magyar Ügyvédi Kamara 1999-es szabályzata kimondja: „Az ügyvéd nem szerkesztheti és ellenjegyzésével nem láthatja el azt a szerződést, amelyben ő maga szerződő fél”. Habár a Nagy és Társa Bt.-nek 1998-ban lett kültagja, ez a státusa 1999 után is, egész 2001-ig megmaradt. Ezalatt is több olyan iratot – például társaságiszerződés-módosításokat – hitelesített ügyvédként, amelyen kültag is. A Haváz Bt. kültagként és ügyvédként is szignózott irata pedig 2003-as.

...és az aláírásai

Tokár Tamás ügyvédet az általunk elé tárt anyagok arra engedik következtetni, hogy ezekben Seszták Miklós megsérthette a Magyar Ügyvédi Kamara etikai szabályzatát. Ráadásul szerinte jegyzőkönyvekhez ellenjegyzés helyett elegendő lett volna két tanú. Vagyis az ügyvéd sok esetben értelmetlenül hibázhatott. Más jogi szakértők elmondásunkból szintén az ügyvédi etikai szabályok megsértését szűrték le.

Egybehangzóan úgy vélték: ha még nem telt volna le a három év elévülési idő, és az etikai vétség bárki érdekeit is sértené, fegyelmi eljárás lenne indítható ellene. Most viszont már – igazán kirívó és komoly kárt okozó eseteket leszámítva – nem. Egyszersmind érzékeltették, hogy a jelen ügy nem tűnik súlyosnak.

Mint azt a Nyíregyházi Ügyvédi Kamaránál megtudtuk, Seszták Miklós ellen sosem indult fegyelmi eljárás. (A miniszter a Magyar Ügyvédi Kamara adatbázisában cikkünk készítésekor még gyakorló ügyvédként szerepelt, Nyíregyházán pedig – szavainak megfelelően – szünetelőként. A két kamaránál ez utóbbit nevezték hitelesnek, az eltérést számítástechnikai okokkal magyarázták.)

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtóosztálya pénteken igennel válaszolt arra a kérdésünkre, hogy Seszták Miklós ügyvédi ellenjegyzései során figyelembe vette-e az ügyvédi kamara 1999 óta érvényes etikai előírásait. Hozzáfűzték: Seszták Miklós ügyvédi tevékenysége ellátása során mindig betartotta a törvényi és szakmaetikai előírásokat.

Az aláírás hiteles

Jelentősen eltérnek egymástól a Nagy és Társa Bt., illetve a Haváz Bt. cégiratain található, Seszták Miklósnak tulajdonított aláírások. A legfurább, hogy noha kültagként és ügyvédként sokszor egyazon papírra írt alá, e szignók között is szembeötlő a különbség. A kétségek eloszlatása végett megkértük dr. Terbe Ernő gyémántfokozatos igazságügyi írásszakértőt, egyetemi oktatót, hogy az aláírások másolatait vesse össze Seszták Miklósnak a parlament honlapján található néhány kézjegyével.

„A Nagy és Társa Bt. és a Haváz Bt. cégbírósági iratainak másolataként bemutatott dokumentumokon a Seszták Miklós felirat feletti szignószerű, illetve teljes nevet tartalmazó kültagi, valamint ellenjegyző ügyvédi aláírások minden kétséget kizáróan és bizonyíthatóan ugyanattól a kéztől származnak, aki a hiteles mintaként átadott parlamenti íveket Seszták Miklósként szignózta” – fejtette ki véleményét a szakértő. Alapos vizsgálata nyomán egyértelműen kijelenthető, hogy fiatalabb korában névtulajdonosként személy szerint ő írta alá vagy szignózta a két bt. papírjait is.

Ehhez a cégpapírokon a Seszták Miklós felirat feletti aláírások és szignók eltérő rajzolata ellenére sem fér kétség – szögezte le. Egyazon személyeknek ugyanis lehet több, egymástól eltérő aláírása, akár egész aláíráskészlete. Nem szokatlan az sem, hogy ha egy okiratot kétszer kell aláírnunk, eltérő formákat alkalmazunk – fejtette ki.

Sőt: sokkal inkább akkor gyanakodna utánzatokra, ha a szignók egymással tökéletesen megegyeznének. A természetes változatosság hiánya ugyanis a hamisítás figyelmeztető jele. A forma helyett amúgy is elsősorban a mozgásrendszer berögzült tulajdonságait, szerkezeti elemeket, a vonalak mélységét, részleteit, az írássebességet, a mozdulatokat értékelte. Seszták Miklós például igen kötötten, kézfelemelés nélkül ír alá. Emiatt komoly nehézségekkel szembesülne az, aki netán utánozni próbálná.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.