Húsz év börtönt is kaphatnak az embercsempészek

Tíztől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető lenne az embercsempészés szervezője vagy irányítója. Lehetővé válna az is, hogy az embercsempészés előkészítőit három évig terjedő szabadságvesztésre ítéljék.

Tranzitzónákat alakíthatnak ki a határon - információink szerint hármat - lesz tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet és módosul a büntető törvénykönyv (Btk.) - ezt tartalmazzak a tömeges bevándorlási krízis kezelését célzó kormányzati törvénymódosítások, amelyet pénteken fogadott el az Országgyűlés kivételes eljárásban.

Pintér Sándor belügyminiszter tíz jogszabályt módosító - összegző módosító előterjesztését 140 szavazattal ( fideszes, KDNP-s és jobbikos képviselők voksoltak rá ) 33 ellenében (MSZP, LMP, DK, Együtt, illetve PM) hagyta jóvá a T. Ház.

A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet az érintett megyei vagy fővárosi rendőrfőkapitány és a menekültügyi hatóság vezetőjének kezdeményezésére, miniszteri javaslatra a kormány rendelheti el legfeljebb fél évre, de meghosszabbíthatják. Az ilyen válsághelyzet kezeléséhez - kártalanítás ellenében - ideiglenesen igénybe lehet venni az állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő ingó- és ingatlanvagyont.

A törvénycsomag rendelkezései a kihirdetést követő napon, illetve szeptember 15-én lépnek hatályba.

A kormány részéről rendszerint elmondják, hogy ezzel új korszak kezdődik a menekültügy kezelésében, "véget ér a türelmi idő". Rogán Antal frakcióvezető a parlamenti szavazást értékelő sajtótájékoztatóján ezzel kapcsolatban azt mondta: szeptember közepétől a műszaki határzár mellett hatályba lép a jogi határzár is. Sérelmezte, hogy az ellenzéki Tóbiás-Schiffer-Gyurcsány "koalíció" megakadályozta a parlamentben, hogy a Ház szavazzon a katonaságot illetve a rendőrséget érintő, határvédelemmel kapcsolatos kétharmados törvények módosításáról is, mivel nem járultak hozzá a kivételes eljáráshoz.

Rogán Antal kérdésünkre, hogyan tudja kezelni a kormány, illetve a rendőrség a Bicskénél, a Keleti pályaudvarnál illetve a röszkei "áttöréssel" kialakult helyzetet, a fideszes frakciócezető is az ellentmondásos német nyilatkozatokat okolta Lázár János miniszter előző napi nyilatkozatához hasonlóan.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.