Háromnapos ülősztrájk a kormányhivatalok előtt

– A tél beköszöntével fagyhalál vár ránk és családtagjainkra – állítják az ESZOSZ károsultjai, akik háromnapos ülősztrájkot hirdettek három keleti megye kormányhivatala előtt.
Háromnapos ülősztrájkot hirdetnek keddtől az Első Magyar Környezettudatos Szociális Országos Szövetkezet (ESZOSZ) károsultjai három megyében: Hajdú-Biharban, Jász-Nagykun-Szolnokban és Szabolcsban. A tiltakozók mindhárom megyében a helyi kormányhivatal előtt tüntetnek.
 
Mint beszámoltunk róla: az ESZOSZ 2,6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott az Európai Uniótól 2600 hátrányos helyzetű állástalan foglalkoztatására, de a dolgozók állítása szerint pár héttel azután, hogy a munkaszerződéseket aláírták, a szövetkezet illetékesei felszívódtak, a munkavégzés leállt, vagy el sem kezdődött, az emberek nem kapták meg a fizetésüket, s nem tudták elérni a munkaadót. 
 
A kormány később vizsgálatot indított, amelynek során a Miniszterelnökség és az Emmi szabálytalanságokat tárt föl. Erről Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek azt mondta: az egyik foglalkoztatási projektnél a szövetkezet nem használt fel önerőt, valamint az erdőgazdaságok nem, vagy a vállaltakhoz képest elenyésző mennyiségű erdőterületet biztosítottak. Az ESZOSZ 2840 munkavállalót vett fel, ám 2015. július 20-án a cég megszüntette több mint 700 alkalmazott munkaviszonyát.  
 
A tárcánál megállapították, hogy bár az ESZOSZ a pályázat benyújtásakor igazolta a minisztériumnak a szükséges, több mint 2 milliárd forintos önerő meglétét, a projekt eddigi finanszírozásában egyetlen forint önerőt nem teljesítettek, olyan tételeket sem az önerőből fizettek, amelyeket abból kellett volna, vagyis csak az állam által biztosított forrásból működtették a projektet.
 
A keddtől csütörtökig tartó ülősztrájkról Tóthné Gábor Ildikó, az ESZOSZ-károsultak egyik képviselője azt mondta: azt követelik, hogy a magyar kormány a lehető legrövidebb időn belül hozzon létre segélyalapot az elmaradt több havi munkabérük azonnali kifizetésére, illetve intézkedjenek arról, hogy rendezzék munkajogi helyzetüket, mert többségük önhibáján kívül semmilyen ellátásban nem részesülhet, bármennyire is plusz forrást biztosított a kormány közmunkaprogram beindítására. Mint mondta, a tél beköszöntével fagyhalál vár rájuk és családtagjaikra.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.