Vizsgálják az ESZOSZ-t

Vizsgálják az Első Magyar Környezettudatos Szociális Országos Szövetkezet (ESZOSZ) tevékenységét - közölte Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára, reagálva az MSZP ezzel kapcsolatos szombati sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
Az ESZOSZ arra kapott támogatást, hogy 2800 munkanélküli ember munkához juthasson. Több hónapon keresztül ki is fizették az alkalmazottakat - emlékeztetett a helyettes államtitkár. Közölte, hogy az első híreket követően, amelyek arról szóltak, hogy gond van 900 ember foglalkoztatásával és kifizetésével, az irányító hatóság vizsgálatot rendelt el, hogy feltárja, van-e lehetőség a projekt sikeres befejezésére. A kormány is ebben érdekelt, ám ha kiderül, hogy nem lehet befejezni a projektet, akkor minden eddigi támogatást visszahívnak - jelentette ki. Ugyanakkor a helyettes államtitkár visszautasította, hogy az MSZP a maffiával hasonlítson össze embereket, akik több hónapon keresztül ennek a projektnek köszönhetően jutottak fizetéshez.

„A kormány abban érdekelt, hogy a projekt az eredeti vállalásoknak megfelelően befejeződhessen, az MSZP pedig abban, hogy mindenki veszítse el a munkáját" - áll a közleményben.

Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő szombati sajtótájékoztatóján az ESZOSZ-ra utalva arról beszélt: Magyarországon maffiamódszerekkel lopják az európai uniós és a közpénzeket, és emiatt több ezer munkavállaló került lehetetlen helyzetbe.

Az ellenzéki politikus szerint a szövetkezet egy uniós programban hátrányos helyzetű, alulképzett munkavállalók foglalkoztatását vállalta öt évre az Észak-alföldi régióban. Az ESZOSZ 1,3 milliárd forintot kapott öt hónap alatt, de nem fizet az embereknek, még irodái sincsenek. A szövetkezet becsapott 2800 munkavállalót, és lehetetlen helyzetbe hozta a családjukat is - fűzte hozzá a szocialista képviselő.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.