Gyurcsány cége újabb brüsszeli megbízást kapott

Ismét elnyert egy brüsszeli pályázatot az Altus Zrt. Gyurcsány Ferenc cége ezúttal a lengyel fejlesztéspolitikát vizsgálhatja nagyjából 400 ezer euróért, vagyis 120 millió forintért, a cég már meg is kötötte a szerződést az Európai Bizottsággal.

Szűkszavú, angol nyelvű közleményben számolt be az Altus Zrt. a honlapján arról, hogy újabb megbízást nyert az Európai Bizottságtól. A lengyelországi kohéziós politika vizsgálatáról kötöttek szerződést – mondta az Indexnek Dobrev Klára, a cég vezérigazgatója, Gyurcsány Ferenc felesége. Az Altus feladata, hogy elemezze, hogy a lengyelországi operatív programok mennyiben járulnak hozzá az Európai Unió fejlesztéspolitikai céljaihoz a mostani, 2014–2020-as időszakban.

A munkát az Altus pályázaton nyerte el – mondta Dobrev, és nagyságrendileg 400 ezer eurót, vagyis 120 millió forintot kap ezért a cég. A mostani szerződést novemberben kötötte meg az Altus, és jövő októberig tart a munka, az előkészítő megbeszélés már meg is volt Brüsszellel, mondta Dobrev. Az Altus által vezetett konzorciumban a partnerek között van a krakkói Jagiellonian University, illetve a PSDB nevű lengyel cég, feltehetően ők is részt vesznek a tanulmány készítésében.

Dobrev felkészült az újabb támadásokra

A kormány korábban a legmagasabb szinten foglalkozott az Altus brüsszeli megbízásával. A kormány és a Fidesz azt sérelmezte, hogy Gyurcsány cége akár a magyar fejlesztéspolitikát is monitorozhatja, illetve hogy Gyurcsány cégén keresztül az EB a DK-nak juttat pénzt.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.