Duplájába kerülhet a paksi bővítés

Az Együtt_PM kiszámolta: magasabb lesz a kamat, mint a teljes hitelösszeg.
Az Együtt-PM számításai szerint a kamatterhekkel és az önrésszel együtt akár a hétezer milliárd forintot is elérheti a paksi erőmű bővítésének teljes költsége.

Jávor Benedek a szövetség társelnöke csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján úgy számolt, hogy a tízmilliárd eurós, vagyis körülbelül 3050 milliárd forintos hitel kamatterhei még optimális esetben is elérhetik a 3200 milliárd forintot. Hangsúlyozta, hogy ennek alapján a kamat magasabb lesz, mint a teljes hitelösszeg, az önrész pedig körülbelül 750 milliárd forinttal még tovább növeli a költségeket.

A megválasztott EP-képviselő azt mondta, mindezt az orosz hitelszerződésről szóló, a parlamentnek benyújtott törvényjavaslat alapján számolták ki, ugyanis az indítványból kiderült a törlesztés menetrendje. Hangsúlyozta, hogy sok még a homályos részlet, de azt tartalmazza a jogszabály, hogy az első hét évben az adósság 25, a másodikban 35, míg a harmadik hét éves periódusban az adósság negyven százalékát kell visszafizetni.

A szövetség úgy látja, hogy a hiteltörlesztés „farnehéz" lesz, mert annak meghatározó részét a futamidő végén fizeti vissza az ország – hívta fel a figyelmet. Miután a kamatozás sávos és a ráta fokozatosan emelkedik a futamidő végéig, ezért a teljes tartozás jelentős része még a későbbi időszakokban is fenn fog állni – emelte ki.

Az Együtt-PM által készített optimista verzió szerint az ország 2018-2026 között hívja le a teljes hitelösszeget - ismertette számításaikat. Mire 2026-ban elkezdődik a visszafizetés, addigra a kamatterhek miatt a tízmilliárd eurós összeg már 12 milliárdra emelkedik. A következő hat-nyolc esztendőben pedig a hitel összege nem csökken, hanem stagnál – folytatta, miközben arról is beszélt, hogy a futamidő jelentős részében évente 500 millió euró körüli kamatot kell majd fizetni.

Az Együtt-PM számítása azért is érdekes, mert ennél jóval alacsonyabb összeg esetében is arra jutottak szakértők korábban, hogy csúnyán ráfázhatunk a paksi bővítésre. A korábban ismert adatok alapján is képtelenségnek tűnt ugyanis, hogy a paksi atomerőmű két új blokkja 30 év alatt kitermelje a rá felvett 10 milliárd eurós hitelt. Nem jutott sokkal bíztatóbb következtetésre a Regionális Energiagazdasági Központ sem.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.