Hihető - döntött a bíró Deutsch és Juhász „drogperében”

Ítéletet hirdettek a Fővárosi Törvényszéken Deutsch Tamásnak Juhász Péter, az Együtt alelnöke ellen jó hírnév megsértése miatt indított perében. A fideszes EP-képviselő azt sérelmezte, hogy Juhász a Facebookon drogfogyasztónak nevezte őt. A bíró alapvetően Juhásznak adott igazat, bár így is százezer forintot kell fizessen Deutschnak.

A Fővárosi Törvényszék első fokú ítélete szerint Juhász Péter nem sértette meg Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő jó hírnevét, amikor azt állította, hogy a kormánypárti politikus kipróbálta a kábítószert. Abban viszont elmarasztalta Juhászt a bíróság, hogy Facebook-bejegyzésében egy Deutschról készült fotóval azt a hamis látszatot keltette, mintha Deutsch drog befolyása alatt lenne. Ezért kötelezte Juhászt arra, hogy 100 ezer forint sérelemdíjat fizessen Deutsch Tamásnak.

Mindez ugyanakkor azt jelenti, hogy a per érdemi részében Juhásznak adott igazat a bíróság – az első fokú ítélet szól arról, hogy Deutsch állításával ellentétben kipróbálta a kábítószert – mondta tudósítónknak Juhász Péter. Az ügyben eljáró bíró az ítélet kihirdetése során úgy fogalmazott: elfogadta azt az életszerű tanúvallomást, amelyben a tanú arról beszélt, hogy „egy társaságban közösen szívtunk füvet Deutsch Tamással”.

Deutsch az ítélethirdetés után azt mondta: örömmel vették, hogy a bíróság megállapította Juhász Péter jogsértését a fénykép ügyében, egyebekben pedig fellebbezni fognak, mert fenntartja azt a sokszor tett kijelentését, hogy soha nem fogyasztott drogot. Biztos abban, hogy a jogerős ítéletben majd ebben is neki ad igazat a bíróság – mondta a képviselő.

A pert Deutsch Tamás indította azt követően, hogy Juhász tavaly decemberben azt állította: a fideszes politikus korábban drogfogyasztó volt. Az Együtt alelnöke Facebook-oldalán úgy fogalmazott: „Tamás, én tudom, hogy te fogyasztottál különböző drogokat. Onnan tudom, hogy sok közös ismerősünk van, akikkel ezt közösen tetted”.

Korábban Deutsch azt közölte egy nyilatkozatában, hogy sosem próbált ki semmilyen drogot, ugyanis „félt a hányástól”. Juhász erre azt írta: „Én ma sem azt ítélem el, hogy ilyet tettél, hanem azt, hogy ezt nem vállalod. Hogy a főnököd idézzem: nem vagy férfi, nem állsz bele, hanem hazudsz, mint egy ovis kisgyerek, aki azt hiszi, hogy a füllentése által megváltozik a valóság”. Juhász egyébként kimondottan azt várta, hogy Deutsch Tamás beperelje, mert így tanúkkal is igazolni tudja állítását.

A per során egy tanú valóban azt vallotta, hogy 1991-ben együtt fogyasztott marihuánát Deutsch-csal egy fővárosi szórakozóhely wc-jében.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.