Deutsch tényleg drogozott, állítja a tanú

A Fővárosi Törvényszéken folytatódott szerdán Deutsch Tamás személyiségi jogi pere, melyet Juhász Péter, az Együtt alelnöke ellen indított, amiért drogozással vádolta őt. A tárgyaláson három tanú helyett csak egy jelent meg.

"Tamás, én tudom, hogy te fogyasztottál különböző drogokat. Onnan tudom, hogy sok közös ismerősünk van, akikkel ezt közösen tetted" – írta még múlt decemberben Juhász Péter közösségi oldalán. Deutsch Tamás erre úgy reagált többször is, hogy soha életében semmilyen drogot nem fogyasztott. Az EP-képviselő a jó hírneve, az emberi méltósága és a magánélet sérthetetlenségéhez fűződő joga megsértése miatt perelte be Juhászt.

Az Index úgy tudja, három ember vállalta, hogy személyesen tanúskodik arról, hogy Deutsch drogozott, ám a szerdai tárgyaláson végül csak egyikőjük jelent meg. A tanú - aki adatai zárt kezelését kérte – elmondta, hogy 1991-ben egy hétköznap éppen az Almássy téri Nincs Pardon nevű szórakozóhelyen biliárdozott a barátaival, amikor feltűnt Deutsch Tamás.

„Jó érzés volt egy brancsba tartozni vele" – mesélte a tanú, mennyire kedvelték a fiatal fideszes politikust. A férfi jól emlékszik, hogy azon az estén a vécében elszívtak egy marihuánás cigarettát, amibe Deutsch is beleszívott. A tanú hozzátette, ez volt az első és utolsó eset, hogy Deutsch-csal drogozott.

A fideszes EP-képviselő rezzenéstelen arccal hallgatta végig a tanút, és amikor arról kérdezték, emlékszik-e rá, nemmel válaszolt, ahogy arra is, hogy fogyasztott-e vele kábítószert. Deutsch a tárgyalás végén emlékeztetett rá, hogy Juhász januárban több tanút ígért, ehhez képest csak egyetlen embert "sikerült felkutatnia".

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.