Juhász Péter: Deutsch Tamás drogozott

Mint azt a VS.hu írja, Juhász Péter, az Együtt 2014 alelnöke a Facebookon azt állítja, tudja, hogy Deutsch Tamás fogyasztott különböző drogokat, és szeretné, hogy a Fidesz EP-képviselője beperelje őt ezért a kijelentéséért.

"Tamás, én tudom, hogy te fogyasztottál különböző drogokat. Onnan tudom, hogy sok közös ismerősünk van, akikkel ezt közösen tetted"

- olvasható Juhász Facebook-oldalán. Az Együtt belvárosi önkormányzati képviselője Deutsch szintén szombati bejegyzésére válaszolt, amelyben a fideszes politikus "Juhászpéter szektatagok"-ról írt, akiknek "már az óvodai jele is a becsülhető hatóanyag-tartalmú növényi ágvégződés volt".

Juhász sajnálja, hogy Deutsch szektának tartja azt, "hogy vannak emberek, akik becsülettel kiállnak az igazukért", ami szerinte azt mutatja, hogy Deutschot nem ilyen emberek veszik körül.

"Megvolt az a lehetőséged, hogy ne szólalj meg az ügyben, és én is tiszteletben tartottam volna azt, hogy ez a magánéleted része" - utalt Juhász arra a nyilatkozatra, amelyben Deutsch azt állította, hogy sosem próbált ki semmilyen drogot, mert mindig is nagyon félt a hányástól.

"Én ma sem azt ítélem el, hogy ilyet tettél, hanem azt, hogy ezt nem vállalod. Hogy a főnököd idézzem: nem vagy férfi, nem állsz bele, hanem hazudsz, mint egy ovis kisgyerek, aki azt hiszi, hogy a füllentése által megváltozik a valóság"

- teszi hozzá Juhász, aki kifejezetten szeretné, hogy Deutsch perelje be őt.

"Ez egy kemény kijelentés, amiért akár bíróságon is elégtételt kérhetsz. Ezt várja el tőled Orbán, és ezt várom én is, mert akkor a bíróság előtt tudom bizonyítani. Sokan jelezték közös ismerőseink közül, hogy egy politikai csetepatéba nem szállnak be, de ha bíróságra kerül az ügy, az igazmondási kötelezettségüknek eleget téve vállalják a tanúskodást."A lap szerette volna megkérdezni Deutsch Tamást, hogy beperli-e Juhászt, de egyelőre nem reagált a megkeresésre.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.