Buszfelújítás tízmilliárdért

Felújításra és korszerűsítésre költheti a 10 milliárdos tőkepótlást a BKV.

A tervek szerint Ikarus autóbuszokat, trolibuszokat és villamosokat újít fel a BKV a 10 milliárd forintos fővárosi tőkepótlásból; erről tárgyalt hétfői ülésén a Főpolgármesteri Kabinet - közölte Nyáry Krisztián, a városháza kommunikációs igazgatója

A Fővárosi Önkormányzat költségvetésében szereplő 10 milliárd forintos előirányzatot járművek felújítására, korszerűsítésére használhatja fel a közlekedési társaság.

Az összegből a tervek szerint Ikarus 412, 415 és 435 típusú buszokat újítanak fel, valamint trolibuszokat, Ganz-csuklós és Tátra típusú villamosokat korszerűsítenek. Ugyancsak ebből az összegből újítanak fel kilenc mozgólépcsőt, és villamospályát is javítanak.

A főváros januárban ötmilliárd forint működési támogatást nyújtott a cégnek, és ezen túl vállalta, hogy az év végéig saját forrásból további 10 milliárd forint összegű "tőkepótló" támogatást is ad a BKV-nak. Ennek felhasználásáról tárgyalt hétfőn a kabinet.

Nyáry Krisztián elmondta: a kabinet napirendjén szerepelt a kerékpárút-hálózat fejlesztése is.

Uniós támogatásból újabb kerékpárutak épülhetnek összesen 193 millió forint értékben: a Pesti út Ferihegyi út és Hegyalatti utca közötti szakaszán, a Bécsi út-Nagyszombat utca útvonalon, a Fehér úton és a Bogdánfy úton épül kerékpárút, ha a Fővárosi Közgyűlés dönt a támogatási szerződésekről - tette hozzá. A fejlesztések költségeihez 20 százalékos önrészt kell biztosítania az önkormányzatnak.

Hasonló döntést kell hoznia a közgyűlésnek a Pesti úti buszsáv kialakításával kapcsolatban is. Az összesen 234 millió forintból megvalósuló projekt költségeiből 176 milliót biztosít az Európai Unió. A beruházás során szélesítik az útpályát és önálló, kamerákkal védett buszsávot építenek ki - mondta.

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.