Másfél évig ingyen tankoltak a BKV számlájára

Több mint 2,5 millió forintot követel a BKV egyik szakszervezetétől, mert azok a jutányos áron bérbe kapott, majd piaci áron továbbadott luxus Volvo-buszba több mint 11 ezer liter üzemanyagot tankoltak a BKV telepén, de fizetni elfelejtettek.

A Bolla Tibor gazdasági vezérigazgató-helyettes megbízásából a Kilián Autóbusz Üzemegység Szakszervezet (KAÜSZ) elnökének, Földényi Györgynek írtak szerint a BKV visszamenőleg követel nettó 2,56 millió forintot, mondván: 2008. augusztusa és 2010 március vége között a szakszervezet által használt luxusbuszba a nyilvántartás szerint a társaság belső kútjánál 50 esetben összesen 11168 liter üzemanyagot tankoltak -  írja a Népszava. Ennek értéke 2,3 millió forint, továbbá kétszer a cég üzemanyagkártyájával is tankoltak külső, OMV-kútnál, összesen 249 ezer forintért.

Ez felveti annak gyanúját, hogy a szakszervezet rosszhiszeműen vételezett gázolajat, vagy legalábbis másfél éven át "elfelejtett" érte fizetni. Ám Földényi a lapnak azt állította: "minden kerek", nem érti a levelet, hiszen nem kaptak korábban fizetési felszólítást, igaz, ő sem reklamált érte. Hangsúlyozta, kifizetik az elmaradást. Azt érthetetlennek nevezte, hogy a rendőrség közlése szerint az ügyben eljárás folyik.

Érdekes a kérdéses busz "előélete" is. A büfével, WC-vel és klímával felszerelt Volvót a BKV a 2008 áprilisi sztrájk után adta bérbe havi 130 ezer forintos jutányos díjért a KAÜSZ-nek, melynek elnöke, Földényi munkabeszüntetésekkor a sztrájkbizottságot vezeti. A szakszervezet piaci áron továbbadhatja bérbe a buszt. A szerződés azonban nemrég lejárt - tudtuk meg, s nem tudni, meghosszabbítják-e.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.