Bírósági trollkodás: most jegyezték csak be a Kétfarkú Kutya Pártot

„Ezek nagyob trollok, mint ti" - így kommentálták a Facebookon, hogy a viccpárt pár órával a jelöltállítási határidő lejárta előtt kapta meg a végzést a bíróságtól. A maradék időt elsörözték, de négy év múlva indulnak, ha lesznek még választások.

Kivételesen valódi hírt közölt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, még ha elsőre kacsának is tűnhet: a választási aláírás-gyűjtési határidő lejárta előtt néhány órával jegyezte be őket pártként a bíróság.

A viccpárt a Facebookon hozta nyilvánosságra a  Fővárosi Törvényszék végzését, amely szerint a párt vezetője Kovács Gergő, az MKKP  célja pedig "a humor megjelenítése a közpolitikában és a közpolitikai résztvevők humor útján is történő befolyásolása a párt által követendőnek tartott döntések meghozatala érdekében". További céljaik is vannak, az MKKP szerint a kemtréllel kapcsolatosak, de azokat most inkább nem mutatják meg.

Az MKKP a következő megjegyzéssel posztolta a végzést: "Na, hurrá, végre bejegyeztek minket. Szerencsére pont időben, hiszen ma 4-is lehet még aláírásokat gyűjteni az önkormányzati választásra. 16 perc alatt simán összegyűjtjük!" (A Nemzeti Választási Iroda hivatalos hirdetménye szerint ugyanis "a választókerületben választójoggal rendelkező választópolgár 2014. szeptember 8-án 16 óráig ajánlhat jelöltet.")

Az egyik hozzászóló mindezt így kommentálta: "Ezek nagyobb trollok, mint ti".

"Egy pártnak 16 perc elég kell legyen az aláírások összegyűjtésére, de elmentünk sörözni, azt hittük, elég lesz 8 perc is, aztán elrepült az idő" - de komolyra fordítva, Kovács Gergő pártelnök szerint az eset nem vet jó fényt a demokrácia állapotára, ezért lehet, hogy fellebbeznek, ami matt csúszhat a bírósági bejegyzésük. "Azért várhattak volna még pár hónapot, akkor nem nézne ki ilyen hülyén az ügy", kommentálta a döntést Kovács Gergő.

Ezen túlmenően különösebben nem akarnak nagyon lovagolni a bírósági bejegyzés időzítésén, ügyvédeik szerint "maximum a trollkodás szintjén lehet ezen pörögni". Pedig mindenképpen szerettek volna indulni az önkormányzati választásokon. Régi vágyuk a megmérettetés, "már pusztán kiváncsiságból is". Ezért korábban elkezdtek országos szervezetet is építeni, főleg a vidéki nagyvárosokban, ezt most folytathatják, hiszen van rá négy évük - "ha lesznek egyáltalán még választások 2018-ban". Kovács Gergő egyet biztos nem akar: igazi párttá válni abban az értelemben, hogy elvárják az emberektől, hogy elhiggyék az ígéreteiket.

A bejegyzésüket pedig bulival fogják ünnepelni. "Én most az ökotársas tüntetésen biztosan megiszom egy sört, bár az inkább gyász lesz, mint ünnep" - mondta munkatársunknak a pártelnök.

A trollkodás nagymesterei
A trollkodás nagymesterei
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Emlékeztetőül: a Fővárosi Törvényszék egyszer már megtagadta az MKKP pártként való nyilvántartásba vételét. Akkor arra hivatkoztak, hogy sem nevük, sem megfogalmazott céljaik nem elég komolyak. A Kétfarkú Kutyapárt fellebbezett (méghozzá a Kajmán-szigetekről, mert Strasbourgban rossz volt az idő), de újra azt kapták, hogy „a konkrét elnevezés sérti az általános erkölcsi elveket is, méltatlan asszociációkra ad alapot".

A Kúria felülírta ezt az ítéletet, és kimondta, hogy az MKKP megfelel a törvényi feltételeknek, a céljairól pedig nem a bíróságoknak, hanem a választóknak kell véleményt mondaniuk, tehát be kell őket jegyezni pártként. 

„A humor és szatíra mégoly erőteljes alkalmazása sem lehet kizáró ok, figyelemmel a véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos alapelvére" - ítélkezett a Kúria júniusban, jóval a parlamenti választások után.

Ezt akkor az MKKP hasonlóan kommentálta, mint a mostani ítéletet: "TATATATAAM! Lassan véget érnek az idei választások, úgyh arra utasította a Kúria az elsőfokú bíróságot, h mégis inkább jegyezzenek be minket. Nna de legalább 4 év múlva majd akkor tényleg nyerhetünk".

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.