Bayer Zsolt finoman szólva aszimmetrikus léptékű válaszában felhánytorgatta a közelmúlt sok vitát kavaró, nemzetközi közvéleményt is foglalkoztató amerikai kormányzati lépéseit. A szokásos, főleg az érintett rezsimek által hangoztatott „világ csendőre” panelen túlmenően néhány valóban megosztó ügyet sorolt fel.

Elsőként a háborúk „önérdekből” való kirobbantásával vádolja meg az Egyesült Államokat, példának a második iraki konfliktust hozva fel. Bayer – egy iraki emigráns kijelentésre alapozva – állítja: az Egyesült Államok akkori vezetése kivétel nélkül érintett volt az olajbizniszben, így egyértelmű, hogy „szennyes kis magánérdek” állt a Szaddám-rezsim megtámadása mögött. Bírálja az ENSZ Biztonsági Tanácsának megkerülését is, az ügy szempontjából némileg irreleváns módon hozzátéve: az USA olyankor bezzeg mindig él vétójogával, ha Izraelt akarja a BT elítélni.

A másik, egyben sokkal jogosabb felvetése az iraki háború és az afganisztáni tálibok elleni harc kapcsán nyilvánosságra került fogolykínzások ügye, kezdve az iraki börtönökben ismertté vált esetekkel, mint az Abu Gréb-botrány, egészen a CIA titkos, több kelet-európai országot is érintő illegális börtöntelepeiig. Bayer felhánytorgatja, hogy az afgán katonákkal szemben az amerikai vezetés nem érzi magára köztelezőnek a genfi konvenciót (igaz, valójában a tálib rezsim fegyvereseiről és az új, törvényesnek tekintett afgán állam elleni felkelőkről van szó, és az amerikai álláspontnak éppen az a lényege, hogy nem ismerik el katonának őket). Említi a guantánamói fogolytábort is, ahol valóban jogtipró módon, ítélet, sőt, bármiféle bírósági eljárás nélkül tartanak fogva „terrorgyanús” személyeket.

Bayer felhánytorgatja még Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter kijelentését, amely szerint azt mondta volna, hogy az elnök az igazságszolgáltatást megkerülve elrendelheti amerikai állampolgárok célzott likvidálását. Azt a Hírlap publicistája nem részletezte, hogy az eredeti kijelentés terrorista tevékenység esetére, egészen konkrétan Anwar al-Awlaki amerikai állampolgárságú al-Kaida-vezetőre vonatkozott, és azzal a feltétellel, hogy a személy valódi, tevőleges veszélyt jelent az Egyesül Államok biztonságára, továbbá az elfogás nem megvalósítható. Az erre vonatkozó titkos feljegyzést egyébként éppen a Bayer Zsolt által támadott New York Times szellőztette meg.

Miképpen Bayer az összes felvetett ügy esetében mellőzi annak az apróságnak az ismertetését, hogy azok Amerikában legalább akkora botrányt okoztak, mint a világban, nem kis részben éppen az amerikai sajtónak köszönhetően. Az iraki börtönben elkövetett fogolykínzásokról készített fotókon pózoló katonai rendészt például még 2005-ben börtönbüntetésre ítélték, az ügyet pedig szenátusi bizottság vizsgálta ki.

Az újságírói függetlenség jelentőségét az amerikai sajtóban a kormánypárt ötös számú tagkönyvének birtokosa vélhetően nem tudja felmérni, rosszabb esetben nem áll érdekében elismerni. Amikor a New York Times a Bush-adminisztráció álláspontjának irányában elfogult írásokat jelentetett meg az iraki háború elején, az a cikkeket jegyző riporter, Judith Miller állásába került. A lap pedig nyilvánosan bocsánatot kért.

Bayer Zsolt konklúziója ettől függetlenül egyértelmű üzenet Washingtonba (még ha New Yorkon keresztül is): „önöknek semmi joguk nincs beleszólni más társadalmak életébe és jövőjébe”.