Balog már döntene a budapesti szuperkórházról

A jövő év elején mindenképpen döntésnek kell születnie az új fővárosi kórház helyéről ahhoz, hogy még ebben a ciklusban elkezdődhessen az építkezés - mondta a InfoRádió Aréna című műsorában péntek este az emberi erőforrások minisztere.
Balog Zoltán neuralgikus pontnak nevezte a helyszín kérdését, jelezve, a legtöbb érv Buda mellett szól, ugyanakkor azt is mérlegelni kell, hol van megfelelő méretű, jól megközelíthető terület. Megjegyezte, hogy egy megfelelő hídhoz közeli kórház a pesti oldal ellátásában is részt vehet.

Mint mondta, ettől a kérdéstől nem lehet elválasztani a János Kórház ügyét, ugyanakkor hozzátette: ott gondok vannak az intézmény megközelíthetőségével és az elavultnak számító pavilonrendszerű épületekkel.

Megemlítette, számításba kell venni a tervezés során az új kapacitásokat létrehozó Korányi-projektet és a Honvédkórház kimerítetlen lehetőségeit, illetve a Sportkórház félig kész, üres budai épületét is.

Februárban a Fidesz–KDNP mezőkövesdi frakcióülésén a fővárosi képviselők javaslatára született döntés egy nagy budapesti kórház felépítéséről. A hír az egészségügyi szakma is megdöbbenéssel fogadta. Akkori forrásaink szerint nem világos, honnan teremtenék elő a pénzt az építkezésre, amelynek a költségeiről sokat elárul, hogy a Semmelweis Egyetem Korányi-projektje keretében épülő, kiegészítő funkciókra szánt tömbjére is 15 milliárd forintot költöttek el. Budapesten legutóbb 1980-ban épült kórház: a Jahn Ferencről elnevezett intézmény felhúzása óta eltelt 30 évben volt néhány felújítás, de az érdemi rekonstrukciókból a főváros rendre kimaradt.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.