Kiesett a Fidesz kegyeiből, a luxusvilláját is bukta a milliárdos

Most már biztos, hogy bukja az egykori milliárdos belvárosi ingatlanfejlesztő, Csipak Péter az elhíresült hármashatár-hegyi luxusvilláját – állítja a Blikk.

A részben a szomszédos termé­szetvédelmi területre épített hatalmas ingatlant, amely papíron a Cirbolya Mansion Kft.-é  felszá­moló értékesíti pályázat útján. Ha nem érkezik jobb ajánlat, akár nettó 831,5 millió forintért el lehet vinni a 7500 négyzetméteres telken terpeszkedő házat.

A II. kerületi Cirbolya utcában fekvő Csipak-villát a Blikk újságírójának is megmutatta a felszámoló cég. Bár a ház alig több mint félkész állapotban van, százalékos, látszik, hogy milliárdokat ölhettek az építkezésbe. A környék elegáns épületei is eltörpülnek mellette, egyszerűen kirí monumentális méreteivel, óriási üvegfelületeivel. Még félkész állapotában is érződik rajta az építtető kivagyisága és nagyravágyása, ebbe bukhatott bele Csipak Péter. A negyedik szintre például nem volt engedély, a hat autóra méretezett körgarázst pedig egyenesen az erdőből hasították ki.

Csipakot tavaly első fokon két év felföggesztett börtönre ítélték, mert a Natura 2000-es terület 2316 négyzetméternyi részletén engedély nélkül, jogellenes végzett építkezés jelentős természetkárosodást okozott. Csipak 2010-ben a Napi Gazdaság szerint a 32. leggazdagabb magyar üzletember volt, vagyonát 16 milliárd forintra becsülte. Jó viszonyt ápolt Rogán Antal egykori belvárosi polgármesterrel, az ő nevéhez fűződött a Fashion Street is. Korábban több tucat vállalkozása volt, ma már csak a Csipak Befektetési Zrt.-ben és a Deák 10. Kft.-ben van szerepe cégadatok szerint.

Csipak nemrég végleg kieshetett a Fidesz kegyeiből. Csütörtökön Budapest fideszes vezetésű V. kerületi önkormányzata azonnali hatállyal felbontotta a városrészben 20 éve jelen lévő Csipak érdekeltségével, az Immobilia Zrt.-vel 50 évre kötött közterület-használati szerződést. A zrt. vezetése jelezte, nem tudnak szerződésbontásról, de ha igaz a hír, perre mennek.

A zrt. vezetése jelezte, nem tudnak szerződésbontásról, de ha igaz a hír, perre mennek.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.