Mentelmi szavazás Dávidékról: 'Bűnözés vagy igazságszolgáltatás'

A Fidesz szerint a hétfői plenáris szavazáson kiderül, hogy a szocialisták "a bűnözés vagy az igazságszolgáltatás oldalára állnak" - közölte a párt helyettes szóvivője, Cser-Palkovics András arra reagálva, hogy az MDF a voksolástól való távolmaradásra szólította fel a megfigyelési ügyben érintett képviselőket.

A Fidesz szerint a hétfői plenáris szavazáson kiderül, hogy a szocialisták "a bűnözés vagy az igazságszolgáltatás oldalára állnak" - közölte Cser-Palkovics András, a párt helyettes szóvivője vasárnap, reagálva a Magyar Demokrata Fórum szóvivőjének sajtótájékoztatójára, melyen Kerék-Bárczy Szabolcs azt mondta: az MDF felszólítja azokat a politikusokat, akiknek a neve az adatgyűjtési ügyben felmerült (Demeter Ervin és Kövér László fideszes, valamint Almássy Kornél  független képviselőket), hogy a parlament hétfői ülésén ne szavazzanak Dávid Ibolya MDF-elnök és Herényi Károly országgyűlési képviselők mentelmi jogának a felfüggesztéséről.

Cser-Palkovics András közleményében azt írta, az MSZP és az MDF "egymás cinkosai, egymás bűntársai" abban, hogy politikai célokra használták és használják fel a titkosszolgálatokat. A Fidesz szerint a hétfői plenáris szavazáson kiderül, hogy a szocialisták "a bűnözés vagy az igazságszolgáltatás oldalára állnak".

Az adatgyűjtési ügy tavaly szeptemberben pattant ki, miután a Nemzetbiztonsági Hivatal - azóta távozott - főigazgatója, Laborc Sándor feljelentése alapján házkutatást tartottak az UD Vagyonvédelmi Zrt.-nél, illetve a cég vezetőinek lakásán. Időközben számos feljelentés történt az adatgyűjtési ügyben, és az egyik eljárásban a Legfőbb Ügyészség kérte az  Országgyűléstől Dávid Ibolya és Herényi Károly MDF-es politikusok mentelmi jogának felfüggesztését személyes adattal való visszaélés és kényszerítés miatt.

A parlament mentelmi bizottsága kedden nem javasolta Dávid és Herényi mentelmi jogának felfüggesztését, a kérdésben az Országgyűlés hétfői plenáris ülése határoz.

Almássy a felfüggesztésre szavaz

Almássy Kornél független képviselő hétfőn a parlamentben megszavazza Dávid  Ibolya és Herényi Károly képviselő mentelmi jogának  felfüggesztését - ezt a politikus maga közölte az MTI-vel. Azért fog igennel szavazni, mert "mint az ügy sértettje, pontosan (...) ismerem, hogy az ügyészség mivel vádolhatja Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt, hiszen többek között az én káromra elkövetett magántitok jogosulatlan megsértésével, illetve kényszerítés bűncselekménnyel vádolja (őket) az ügyészség".

A független képviselő felszólítja az MSZP-t, döntse el, hogy Gyurcsány Ferenc volt kormányfő és Szilvásy György volt titokminiszter mellett áll-e ki, azok mellett, akik a titkosszolgálatokat használták fel belpolitikai célokra, vagy a párt más utat választ, és hozzájárul a mentelmi jog felfüggesztéséhez. Almássy ízléstelennek tartja, hogy "két közvádas bűncselekménnyel vádolt személy" próbál másokat kioktatni erkölcsről és tisztességről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.