MDF: Akik érintettek, ne szavazzanak Dávidék mentelmi jogáról!

Az MDF felszólítja azokat a politikusokat, akiknek a neve az adatgyűjtési ügyben felmerült, hogy a parlament hétfői ülésén ne szavazzanak Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi jogának felfüggesztéséről - jelentette ki Kerék-Bárczy Szabolcs, a demokrata fórum szóvivője.

A Magyar Demokrata Fórum elnöke, Dávid Ibolya és Herényi Károly országgyűlési képviselők személyes érintettségük miatt nem szavaznak a parlament hétfői ülésén mentelmi joguk felfüggesztéséről, s erre szólítják fel többek között Demeter Ervin és Kövér László fideszes, valamint Almássy Kornél független képviselőket is - közölte sajtótájékoztatóján Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője. Hozzátette: legalább három olyan kérdés van, amire továbbra is választ várnak a két fideszes képviselőtől.

Továbbra sem tudni, hogy mit tartalmaz az a kétszáz sms és telefonbeszélgetés, amelyet a HVG információi szerint a  Fidesz politikusai váltottak, illetve folytattak az UD Zrt. alkalmazottaival, és azt sem tudni: igazak-e azok az állítások, amelyek szerint a két politikus közvetlen kapcsolatot tartott fenn az UD Zrt-vel. Kerék-Bárczy Szabolcs szerint az sem tisztázott, "honnan tudott Demeter Ervin az ügy kipattanása előtt egy nappal arról, hogy az MDF elnöke is érintett lesz".

Az MDF tartózkodásra szólítja fel Almássy Kornélt is, mert egy hangfelvétel szerint egy vállalkozó egy vagyonvédelmi cégtől azt kéri: keressenek Dávid Ibolyára "terhelőket", mert (...) meg akarják szerezni az MDF-ben az első helyet, valami alelnök van benne". Ez az alelnök, "ahogyan a felvételből kiderül", Almássy Kornél volt.

A szóvivő leszözölte azt is: az MDF fenntartja azon álláspontját, hogy a lehallgatási botrány az elmúlt 20 év "legsötétebb politikai ügye, Dávid Ibolya és Herényi Károly ellen koncepciós eljárás folyik".

Az adatgyűjtési ügy tavaly szeptemberben pattant ki, miután a Nemzetbiztonsági Hivatal - azóta távozott - főigazgatója, Laborc Sándor feljelentése alapján házkutatást tartottak az UD Vagyonvédelmi Zrt.-nél, illetve a cég vezetőinek lakásán. Dávid Ibolya a házkutatások után nem sokkal bejelentette: a legfőbb ügyésztől és a Nemzeti Nyomozó Irodától is soron kívüli vizsgálatot kér, mert a birtokába került hangfelvétel szerint Almássy Kornél - a párt visszalépett, azóta az MDF-ből is távozott elnökjelöltje - érintett lehet az ő személyére vonatkozó adatgyűjtésben.

A rendőrség akkor magántitok jogosulatlan megismerése és más bűncselekmények miatt eljárást indított ismeretlen tettes ellen, ezt azonban később bűncselekmény hiányában megszüntették.

Időközben számos további feljelentés történt az adatgyűjtési ügyben, és az egyik eljárásban a Legfőbb Ügyészség kérte az Országgyűléstől Dávid Ibolya és Herényi Károly MDF-es politikusok mentelmi jogának felfüggesztését személyes adattal való visszaélés és kényszerítés miatt.

A parlament mentelmi bizottsága kedden nem  javasolta Dávid és Herényi mentelmi jogának felfüggesztését, a  kérdésben az Országgyűlés hétfői plenáris ülése határoz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.