A szakértő szerint is helyesen cselekedett a Gripen pilótája

A Magyar Repülő Szövetség repülőbiztonsági szakértője szerint a Magyar Honvédség szerda délelőtt meghibásodott Gripenjének pilótája helyesen döntött, amikor kényszerleszállást hajtott végre, majd katapultált. Siklósi Zoltán volt vadászpilóta az M1 csütörtök reggeli műsorában kiemelte: a kényszerleszállás végső szakaszában a pilóta már életveszélyben volt, nagyon rövid idő alatt kellett cselekednie.

A szakértő kitért arra is, hogy a mostani esethez hasonló futóműmeghibásodások elég ritkák, de a repülés során a műszaki hiba soha nem zárható ki.

Március 20-án a honvédség egyik, Svédországból Magyarországra tartó Gripen vadászgépe biztonsági okokból a kassai repülőtéren szállt le, miután a pilóták egyike a műszerkijelzőn eltérést érzékelt.

A magyar légierő egy másik Gripen vadászgépe május 19-én Csehországban túlfutott a leszállópályáján, a pilóták katapultáltak. A cáslavi reptéren egy nemzetközi gyakorlaton történt Gripen-balesetet továbbra is vizsgálják a cseh, a magyar és a svéd illetékesek.

A Magyar Honvédség JAS-39 Gripen típusú vadászrepülőgépének pilótája szerda délelőtt kiképzési repülésre szállt fel. A pilóta nem sokkal később "deklarált vészhelyzetet" jelentett, mivel többszöri próbálkozásra sem sikerült behúznia a gép orrfutóját, amely így "félállásban" maradt. A pilóta és a földi személyzet svéd szakemberek bevonásával minden körülményt és tapasztalatot mérlegelt, és még a levegőben megkísérelték elhárítani a műszaki hibát. Mivel ez több mint egy órán át sem sikerült, a pilóta úgy döntött, hogy az üzemanyag kifogyásáig a levegőben tartja a gépet, majd úgynevezett hasraszállást hajt végre a kecskeméti kifutópályán.

Mivel a manőver során a gép balra kitört a betonon, a pilóta a protokollnak megfelelően katapultált. Az előzetes vizsgálatok alapján a vadászgép javítható.

Orosz Zoltán altábornagy, vezérkarifőnök-helyettes sajtótájékoztatóján elmondta: a meghibásodás jellege nem olyan, hogy "a típust le kellene tiltani". Összefüggés a csehországi balesettel nincs - jegyezte meg kérdésre válaszolva, de kiemelte, "láthatóan és érzékelhetően műszaki jellegű a probléma".

A Honvédelmi Minisztérium (HM) közleményben azt írta: a pilóta "példás helytállással megmentette" a magyar légierő vadászrepülőgépét, amikor kényszerleszállást hajtott végre, majd katapultált. Az őrnagyot Budapesten, a Honvédkórházban kezelik, nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, állapota stabil.

Az M1 Híradójának információi szerint a pilóta csigolyatörést szenvedett.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.