galéria megtekintése

Újabb magyar Gripen szenvedett balesetet

6 komment

NOL

A kecskeméti katonai repülőtéren szerda délelőtt a pilóta műszaki hiba miatt „hasra” tette le a gépet, és miután az irányíthatatlanná vált, katapultált. Megsérült, de az állapota stabil.

A gép pilótája, Kádár Sándor pár perccel kilenc óra után szállt fel, és nem sokkal később már jelezte is, hogy baj van az orrfutóval: azt többszöri próbálkozásra sem sikerült teljesen behúznia – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Orosz Zoltán altábornagy, a honvédvezérkar helyettes főnöke. Az Lhsn.hu szakportál úgy tudja, azonnal riasztották a honvédség légi kutató-mentő szolgálatának Pápán és Szolnokon állomásozó két helikopterét, mert nem volt kiszámítható, szükség esetén hol és mikor kell a pilótának katapultálnia.

Kádár Sándor a hiba ­észlelése után a levegőben maradt, hogy az üzemanyagot elfogyassza, csökkentve ezzel annak esélyét, hogy a gép landolás közben kigyulladjon. Tűz szerencsére nem következett be, de egy hasán csúszó gép nagyjából irányíthatatlan, és balra ki is tört, a pilóta ezért katapultált. Szakértők szerint ez volt az egyetlen helyes döntés, mert ha a Gripen lefut a betonról, a mozgása teljesen kiszámíthatatlanná válik.

A Magyar Honvédség JAS-39 C Gripen típusú, kényszerleszállást végrehajtott repülőgépe a kecskeméti katonai repülőtéren 2015. június 10-én. A gépen a felszállás után a repülést veszélyeztető műszaki hiba lépett fel, ezért a pilóta megfelelő biztosítás
A kényszerleszállást végrehajtott repülőgép a kecskeméti katonai repülőtéren
Ujvári Sándor / MTI

 

A hazai Gripen-flotta 14 gépből áll, közülük kettő kétüléses kiképzőgép. Ez utóbbiak közül az egyik leszállás közben összetört a cáslavi repülőtéren május 19-én Csehországban, mert nem tudott megállni a kifutón. A két pilóta akkor is katapultált, de ők sérülés nélkül megúszták. Most egy másik is harcképtelenné vált, de a honvédség szerint ez nem veszélyezteti a hazai feladatok ellátását, és a balti országok, illetve Szlovénia légtérvédelmében vállalt kötelezettség teljesítését sem. A tábornok szerint viszont az időszakos kiesést kezelni kell.

A nem egészen egy hónappal ezelőtt történt baleset oka egyébként máig ismeretlen, de Orosz szerint első pillantásra nincs összefüggés a két esemény között. Akkor szakértők fékhibára gyanakodtak, de a repülőszemélyzet nem jelentett üzemzavart. A repülőtér vezetője viszont azt vélelmezte, hogy inkább a pilóták hibázhattak. A vizsgálat abban az ügyben is folyik, de Orosz nem akart „részeredményekkel” szolgálni.

Kérdéses viszont a szocialisták szerint, hogy valóban nincs-e összefüggés, s mindent megtett-e a honvédelmi vezetés, hogy a korábbi két súlyos eset után ne következhessen be újabb baleset (március végén egy Gripen Kassán hajtott végre kényszerleszállást). Mivel a három héttel ezelőtti baleset okaira sem adtak semmilyen magyarázatot, ezért Harangozó Tamás, az Országgyűlés honvédelmi bizottságának elnöke követeli, hogy a testület zárt ülésén a honvédelmi miniszter azonnal adjon tájékoztatást ezekről a kérdésekről és a balesetek minden ismert részletéről.

Amennyiben ez nem történik meg, vagy a honvédelmi miniszter nem tud megnyugtató választ adni a kérdésekre, akkor vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik. A helyzet gyors tisztázását azért is fontosnak tartják – mondta Harangozó –, mert amíg a Gripenek nem repülhetnek, az ország légtere védtelen.

Más források úgy vélik, az is megérne egy vizsgálatot, hogy a gépek üzemeltetése körül minden rendben van-e. Egyes vélemények szerint a feladatokhoz mérten túl kevés az ember, s miután alacsonyak a fizetések, nagy a fluktuáció. Így viszont gondok lehetnek a karbantartás körül, ráadásul a HM korábban – éppen Harangozó kérdésére – még azt sem árulta el, hogy a pilóták teljesítik-e a kötelező repülési óraszámot.

A bajba került Gripen egy korábbi felvételen
Veres Viktor / Népszabadság

Nem most először fordult elő, hogy beleset ért magyar harci gépet. Csehországban totálkáros lett egy magyar Gripen, a magyar légierő vadászgépe túlfutott a leszállópályáján, a pilóták katapultáltak, és épségben megúszták a balesetet.

Orosz Zoltán teljesen normális eljárásnak nevezte, hogy az eset után átvizsgálják a hazai Gripeneket, és addig a repülők földön maradnak, de a meghibásodás jellege nem olyan, hogy „a típust le kellene tiltani”. Összefüggés a csehországi balesettel nincs – jegyezte meg kérdésre válaszolva, de kiemelte, „láthatóan és érzékelhetően műszaki jellegű a probléma”.

A cáslavi reptéren május 19-én történt másik Gripen-balesetet továbbra is vizsgálják a cseh, a magyar és a svéd illetékesek – mondta, hozzátette: hasonló vizsgálatot folytat le a HM ebben az ügyben, mint a csehországi esettel kapcsolatban.

Egy másik kérdésre válaszolva közölte: nem gátolja az ország légtérvédelmét és nemzetközi vállalásainak teljesítését, hozzátéve, hogy a két gép kiesése természetesen okoz nehézségeket. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.